Dune House / Az ingatlanközvetítő hálózat a tőzsdén is jelen van
Péntek
2020.12.04.
Milyen céljai vannak a régiónk legnagyobb ingatlanhálózatának? A Duna House vezérigazgató-helyettesével, Máté Ferenccel beszélgettünk.
 

Hogyan indult a Duna House, milyen stratégiát követett, amely lehetővé tette, hogy Európa egyik meghatározó ingatlanközvetítője legyen?

A hálózat alapító tulajdonosai 1998-ban jöttek Magyarországra, a franchise-t pedig 2003-ban indították el. Saját irodákkal nyitásával kezdték a tevékenységet. Ma nagyjából 165 egység tartozik a Duna House-hoz, melynek csak töredéke saját. Elmondható, hogy a partnereink alkotják a hálózat alapját. Külföldön is terjeszkedünk, habár mester franchise jogot nem kínálunk, átvevőink jelentős részének számos egysége is van, sokaknak több megyében. Lengyelországban piacvezetők vagyunk, ott egy helyi hálózat megvételével indultunk. Ez a hálózat akkor nagyjából harmada volt a Duna House-nak. Egy veszteséges üzleti modellt követtek, először az idei évben értünk el igazán jó eredményt ezen a piacon.

Hogyan kezelte a Duna House a koronavírus miatt megváltozott gazdasági helyzetet?

A kijárási tilalom bevezetésével a vevők 80%-a eltűnt, de a piac nagyon hamar elérte a mélypontot és utána szinte egy azonnali enyhülést tapasztalhattunk. Az első hullám kezelése két lépésben történt. Először is átszerveztük a központ munkáját, melyet még márciusban kiürítettünk és a kollégák home office-ban folytatták a munkát. A folyamatok online térbe való áthelyezése kihívást jelentett, de különösebb fennakadás nélkül sikerült megoldani az átállást. A második szempont az óvintézkedések bevezetése mellett, a napi szintű üzletvitel átrendszerezése volt. Sikerült a teljes folyamatot elektronikus útra terelnünk, megbízáskötéstől kezdve, az ingatlan bemutatásán keresztül egészen az üzletzárásig. A pandémia előtt az ilyen típusú üzletkötések csak kis részét tették ki a hálózat forgalmának, de hetek alatt közel ezerre emelkedett ezek száma. Új elemnek számított az online szerződéskötés lehetősége, de egyes eszközök - például a 3D-s bejárás - már korábban is a koncepciónk része volt.

Hogyan alakult a Duna House terjeszkedése az utóbbi időszakban?

Nem állt meg a hálózat, folyamatosan nyílnak az új egységek, most például Cegléden volt megnyitónk. Az ingatlan piac gyorsan helyreállt és a toborzás mindig is kulcstényező a hálózatnál, ezek pedig hozzájárultak a töretetlen nyitásokhoz. Az is közrejátszhatott, hogy a válság közepette sokan munkahelyet váltottak és inkább a vállalkozói szektorban helyezkedtek el ahelyett, hogy alkalmazottként folytatták volna.

Milyen országok felé veszi most az irányt a hálózat?

Most még a nemzetközi terjeszkedésünk elején járunk. Elsősorban nem országokban gondolkozunk, hanem célpontokban. A hozzáadott értéket keressük, amellyel hozzá tudunk járulni a piachoz és tovább fejleszteni a Duna House rendszerét. Ennek a stratégiának a része az adott piacokon már sikeresen működő hálózatok felvásárlása és a rajtuk keresztül való terjeszkedés.

Milyen támogatást kapnak a központtól a partnerek?

Máté Ferenc: A Duna House üzleti modellje eltér abban más franchise hálózatoktól, hogy inkább terjeszkedési módként tekintünk a franchise-ra. A központ emiatt jelentős szerepet játszik az ingatlanirodák napi működésében. A partnerek részéről ez egy erős támogatást jelent, ugyanakkor kevesebb mozgásteret. A csatlakozás legfőbb előnye a brand, hiszen a Duna House egy országos szinten ismert márka A partnerek bizonyos mértékig maguk felelhetnek a helyi marketingtevékenységért a központ által biztosított anyagok felhasználásával. Kapnak egy saját IT rendszert, a működéshez szükséges dokumentumokat és állandó jogi képviseletet. A partnereink számára széleskörű sales és marketing támogatást nyújtunk. A központi marketing költségvetést transzparens módon használjuk fel, ennek elsődleges célja a márkaépítés és a lead-szerzés átvevőinknek.

Milyen problémákkal szembesültetek a franchise működtetése során?

A rendszerünket eredetileg területi kizárólagosság szerint építettük fel. Azonban egy felső határt szabott a hálózat növekedésének és rendkívül sok potenciál volt még a magyar piacban. Ezt a problémát 5-6 éve sikerült megoldanunk és azóta is töretlenül terjeszkedik a hálózat. Ennek egyik eszköze volt, amikor létrehoztuk a Smart Ingatlan márkát. Ez akkor egy szokatlan lépésnek tűnt a piacon, hiszen a Duna House számára egy új konkurenciát csináltunk. A hálózat 5-6 évig működött és tavaly decemberben beolvasztottuk a Duna House-ba. A kísérlet sikeresnek bizonyult, ez idő alatt az ország talán 5-6. legnagyobb hálózatává nőtte ki magát. A Smart Ingatlan beolvasztása elsősorban a piaci konszolidáció miatt történt, egy márkára akartunk koncentrálni a következő időszakban.

Melyek a hálózat jövőbeni céljai?

Tőzsdei társaságként egy hosszútávú stratégiát tettünk közzé. Ez alapján Európa egyik meghatározó ingatlan-piaci szereplőjévé szeretnénk válni. Közép-Kelet-Európában már piacvezető a hálózat közel 3000 munkatárssal. Keressük a további országokat, ahol megjelenhetünk. Itthon elsősorban Kelet-Magyarországon keresünk partnereket, főleg Csongrád megyében, Nógrád megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. De úgy gondolom, hogy az összes megyében tudunk még növekedni, szerintem még nem értük el a lehetőségeink határát.


Máté Ferenc / A Duna House operatív feladatokért felelős vezérigazgató-helyettese
Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.