Nem a növekedés, a fejlődés a lényeg!
Honnan jött a franchise ötlete?
Binder Géza üzlettársammal már 2009 előtt volt egy luxus szalonunk (2000-ben nyílt a Binder Art szalon - szerk.), de a válság begyűrűzésével az emberek visszafogták kiadásaikat, így kettőnk számára már nem volt jövedelmező az a vállalkozás.
Szerettünk volna tovább lépni, és azt találtuk ki, hogy létrehozunk egy másik szalont, amit nem a mesterfodrász neve fémjelez, hanem a koncepciót állítja a központba.
A koncepciónak az volt a lényege, hogy bejelentkezés nélkül érkezhetnek a vendégek, natúr termékeket használunk, és elérhető áron jó színvonalú hajvágást nyújtunk.
Az első BioHair szalon 2010 februárjában nyitott meg a Szent István körúton, és már az első hónapban váratlan siker volt.
Láttuk, hogy kellene még további egységeket nyitni, viszont ehhez hiányzott a tőkénk. Azon kezdtük el gondolkodni, hogyan tudunk növekedni, újabb üzleteket létrehozni külső forrás bevonásával. Megkerestük a Franchise Szövetséget, felvettük a kapcsolatot a Dakexpo-val, és ez a franchise hálózat felépítésének kezdetét jelentette.
Mikor indultatok el franchise-ban?
Még 2010-ben megnyílt az első saját egységünk, és már abban az évben találtunk franchise partnereket, először persze az ismeretségi körünkből. A jelöltek a válság miatt meggyengült egyéb szektorokból (autó kereskedelem, feldolgozóipar) érkező vállalkozók voltak. A modell sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2. év végére már 17 BioHair franchise szalon működött és a további években egyre nőtt a csatlakozó partnerek száma.
Milyen szolgáltatásokat nyújtotok a partnereiteknek?
Amellett, hogy jól dokumentált kézikönyvekben átadjuk a know-how-t és betanítjuk a partnereket, központi marketinget folytatunk és szakmailag is támogatjuk őket. A franchise átvevőink nem szakmabeliek, a központ felvételizteti az összes munkatársat, hiszen akármilyen jó az arculat, a marketing, hogy ha a fodrász nem jó, akkor minden hiába.
Az utóbbi években a vendégek kiszolgálási színvonalának folyamatos növelésére felépítettük a BioHair karrier modell rendszerét is, melyben a hálózat fodrászai a BioHair Akadémián történő folyó képzésekkel haladhatnak felfelé a karrier szinteken, és ehhez anyagi és szakmai juttatások társulnak.
Tudjuk, hogy a BioHair márka belső imagének erősödése az egyik komoly versenyelőny napjainkban a hálózat számára.
Hogyan változott a piaci pozíciótok az elmúlt 10 évben?
A BioHair 2017. tavaszától erőteljes felfelé pozícionálásba kezdett, változott a logó, letisztult az arculat, szűk egy év alatt valamennyi szalon megújult, kialakításra kerültek a kiemelt férfi részlegek.
A vendégek értékelték a szalonok fejlesztésére tett erőfeszítéseket, így egy magasabb árszinten sem csökkent a vendégszám.
Ár-érték arányban még mindig az egyik legjobbak vagyunk a piacon.
Mi a siker kulcsa?
A partnerekkel való szoros együttműködés! Amikor elindul egy vállalkozás, rengeteg kérdés merül fel, mi már 20 éve üzemeltetünk fodrász szalonokat, úgyhogy az átvevőknek szinte bármilyen problémáira tudunk választ adni.
A franchise-ban olyan fejlesztéseket tudunk meglépni, amit kisebb méretben nem gazdaságos megvalósítani.
Ilyen például az online sorban állási szolgáltatás, mely nagyon sokat segít a pandémia alatt is, hiszen nem kell várakozni a szalonokban; ha elhatározod, hogy BioHair-be mész, akkor online be tudsz állni a sorba. Pontosan tudni fogod, hogy mennyi a várakozási idő, és mielőtt te következel, üzenetet kapsz, hogy indulj a szalonba. Ott pedig, ahogy, szlogenünk is mondja: „Bejössz, te jössz!”
Egy ilyen program lefejlesztését nem tudja megfizetni egy fodrászat, és soha nem térülne meg még akkor sem, ha már három-öt egységgel rendelkezik.
Hány saját szalonotok van?
Kettő, annál több nem is lehet. A partnereknek sem engedjük, hogy több legyen. Kettőre még lehet figyelni, de 3 szalonban már akár 60 is fodrász dolgozik, amit már nehéz menedzselni. A mintaegységekben ki tudjuk próbálni az új dolgokat, mindent ott vezetünk be először, és ha jól működik és sikeres, csak akkor emeljük át a hálózatba.
Gondolkodtok külföldi terjeszkedésben?
Igen, már gondolkodtunk, és arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy egy külföldi terjeszkedés sikeres legyen, olyan partnerre van szükségünk, aki a BioHair master franchise-t venné meg egy adott országra, ott létrehozna egy központot, és ő kezdene terjeszkedni, hálózatot építeni. A mi modellünk lenne lemásolva, természetesen az ottani piachoz igazítva.
Mitől maradhat fent egy hálózat?
A fejlesztések, az innováció! Mi folyamatosan fejlesztettünk, a mostani BioHair a 10 évvel ezelőttivel már összehasonlíthatatlan. Teljes saját márkás, natúr hatóanyagú termékpalettával dolgozunk, nemcsak az arculatot, de az összes folyamatot is folyamatosan standardizáljuk, a szalonokban saját BioHair rádió és tévé adás fut, és a legújabb digitális megoldásokat alkalmazva, ma már Okosfodrászatként fémjelezzük magunkat.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Lézeres szőrtelenítés, esztétika, bőrszépészet. Az EverDerm a legmodernebb, prémium orvosesztétikai kezeléseket nyújtja személyre szabott párosításokban.
A legnagyobb magyar fodrászhálózat 40 szalont üzemeltet, és már 12 éve sikeresen működik, mert a piaci változásokat figyelve, folyamatos fejlesztéseivel mindig meg tud újulni.
Nagy érdeklődés övezte a Magyar Franchise Szövetség februári webinárját.
A BioHair franchise hálózat ebben a kihívásokkal teli időszakban sem pihen, november 23-án 40. hajvágószalonjukat nyitották meg Szegeden.
A 2008-as világválság közepén indult hálózat tovább növekszik. A koncepció jelenlegi sikerét részben a felfelé pozícionálásnak, részben pedig az online sorbaállás bevezetésének köszönheti.
legolvasottabb

A franchise hálózatok honosították meg igazán az önkiszolgáló italautomatákat hazánkban, külföldön viszont már a végét járhatja a trend.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az Európai Franchise Szövetség (EFF) idén második alkalommal hirdette meg Európai Franchise Díj pályázatát, amelyen számos Európai franchise hálózat mérettette meg magát.
2011-es magalakulása óta több mint 160 taggal bővült Olaszország egyik legnagyobb közösségi franchise hálózata.
népszerű a fórumban
Családanya és sikeres vállalkozó
Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promó, arról hogy jaj de jó a Kiwisun xD Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, mennyi az anyagi vonzata a...
Curves: 50 klub a cél
Szép estét! Érdeklődni szeretnék van e lehetőség még Curves klub nyitására még Budapesten? Válaszát előre is köszönöm
Partnereket keres a Curves
Kedves Eszter! A budapesti Curves helyszíneket itt találja, ha pedig saját Curves klubjának megnyitását tervezné, akkor ide kattintva talál további információt,...
Partnereket keres a Curves
Nagyon tetszik! Érdeklődnék,hogy Budapesten van-e ilyen klub? Ha igen akkor hol van? Szeretnék én is jelentkezni.Eszter
Szépségközpont egyszerűen
A GrupoConcept 9. születésnapja Április elején tartotta fennállásának kilencedik évfordulója alkalmán rendezett összejövetelét a BodyConcept és DepilConcept...
Húsz éves a magyar High-Care
High Care Studio Veszprém: Óváros tér 1.
Húsz éves a magyar High-Care
Hol találom Veszprémben a high care stúdiót?