Szintetikus hús lenne a jövő?

KFC

Az innováció az egyik legfontosabb eleme egy franchise hálózat fejlődésének, azonban a szektor két meghatározó szereplője a McDonald’s és a KFC látszólag teljesen külön utat járnak be éppen ezen a területen.

A McDonald’s már évek óta a digitalizáción dolgozik, az elsők között hozták be az éttermekbe az érintőképernyős rendelést, a fejlesztések azonban főleg csak a kiszolgálásra és a vendégtérre koncentrálódtak eddig.

A KFC viszont a felszolgált ételek megújításán dolgozik. Ők voltak a növényi alapú hús első bevezetői, amivel egy hullámot indítottak el a gyorséttermek között, azóta pedig számos versenytársuk ajánl már átmenetileg vagy akár tartósan vegán opciókat. A lánc nagyban hozzájárult az új húsmentes húsok elterjedéséhez – a két legismertebb márkanév jelenleg ezen a piacon az Impossible Foods és a Beyond Meat.

Míg eddig leginkább csak a gyógyszeripar kiváltsága volt a 3D bionyomtatás, mára a KFC is ezzel a technikával próbálja elkészíteni a csirkefalatait. A hálózat egy orosz bioprinter céggel közösen kezdett el a 3D nyomtatással dolgozni egy prototípus megalkotásán.

A technológiai környezetvédelmi szempontból is hatékonyabb a csirkehús imitálásában, mint ha tenyésztéssel kellene ugyanezt megoldani – de a leginkább, még humánusabb. A nyomtatás fele annyi elektromos áramot használ fel, húszonötször kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával jár és százszor kisebb területen végezhető el, mint a tradicionális farmokon történő tenyésztés.

Fotók: Szabó Viktor, Jason Yuen

Márcsev Zsolt
Author
Márcsev Zsolt
Franchise tanácsadó