A KFC megnyitotta az első teljesen érintés mentes éttermét
Ám az amerikai hálózatnak nem csak a rendelést, de a fizetést is sikerült interakció mentessé tenni.
A moszkvai egységben ugyanis bevezettek egy biometrikus fizetési lehetőséget. A „jövő étterme” ahogy a KFC hívja három évvel azt követően nyílt meg, hogy a hálózat elindította első ilyen projektjét Hangzhou-ban. A kínai étteremben az Alibaba Alipay segítségével lehet fizeti, a Smile to Pay „metódussal”. A szoftver lényege, hogy felismeri a vásárló arcát és ezt bankkártyaként használhatja a vendég fizetéseként. Természetesen a rendszer megköveteli az előzetes regisztrációt.
A moszkvai helyszínen a személyzet elkészíti a rendelést a konyhában, majd ráhelyezi a futószalagra, innen egy automatizált robotkar helyezi be az átvételi szekrénybe, amit a vendég a neki megadott PIN-kóddal tud kinyitni.
Bár a projekt nem a koronavírus miatt indult el, de a teljesen érintés mentes éttermi szolgáltatás komoly piaci előnyt jelet a több mint 10 milliós Moszkvában, ahol mára már 200 000-et is meghaladta az igazolt fertőzöttek száma. A helyi szabályozások eddig minden hasonló szolgáltatást tiltottak, de a héten várhatóan enyhítések lépnek érvénybe. Bár az orosz fővárosban nem minden étterem nyithat meg az új szabályozásokat követően sem, de a KFC biztosan az elsők között lesz.
Az arcfelismeréses fizetés komoly személyiségjogi kérdéseket vet fel, nem véletlen, hogy az első két lokáció nem a nyugati demokráciák közül való. Ugyanis egy esetleges feltörés esetén nemcsak a bankkártya adatainkkal élhetnek vissza.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
