Megvan hol lesz a Hooters
Az amerikai hálózat első magyarországi étterme a budapesti Liszt Ferenc Téren nyitja meg kapuit.
A Hooters éttermeket üzemeltető Chanticleer Holdings európai leányvállalata, a Chanticleer Europe bejelentette, hogy bebiztosították a budapesti Hooters leendő helyszínét. A vállalat sajtótájékoztatója szerint már meg is kezdődtek a munkálatok a Liszt Ferenc Téren, és az év végéig várhatóan meg is nyitják az éttermet, amely több mint 730 négyzetméteres területen, három szinten várja majd vendégeit. A közép-kelet-európai térségben Prága után Budapest a második város, ahol jelen lesz a Hooters, emellett a cég központját is itt hozzák létre, ahonnan a régió további potenciális piacainak meghódítását irányítják majd.
Alex Hemingway, a Chanticleer Europe elnök-vezérigazgatója a következőt mondta a nyitás kapcsán: „Felettébb izgatottak vagyunk a lehetőségtől, hogy európai terjeszkedési stratégiánk első lépéseként Budapesten nyithatunk éttermet. Az új egység a főváros szívében, a Liszt Ferenc Téren kerül kialakításra, aminél nem is találhattunk volna ideálisabb helyszínt. Nagyon várjuk, hogy a magyar vendégek is megkóstolhassák remek ételeinket és megismerjék a Hooters élményt.”
Alex Hemingway 14 éves nemzetközi étteremvezetési és ingatlanfejlesztési tapasztalattal rendelkezik. Hat éven keresztül volt a magyarországi Pizza Hut és KFC éttermeket üzemeltető Central European Franchise Group elnök-vezérigazgatója.
A Hooters éttermek étlapján jellemzően amerikai stílusú hamburgereket, grillételeket, sült csirkeszárnyakat és salátákat találunk. A hely különlegessége, hogy kimondottan helyes, telt-keblű pincérnőket alkalmaz, akik falatnyi ruhában szolgálják ki a vendégeket.
(pcs)
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
