A McDonald's számára is kihívás a jelenlegi helyzet
Az éttermi szektor óriása sem vészeli át a krízist komoly veszteségek nélkül, csak a központi kiadásokat már 1 milliárd dollárral csökkentette a hálózat.
Januárban Kevin Ozan franchise igazgató még arról számolt be, hogy 2019 utolsó negyedévében több, mint 500 egységet építettek át, így már 10.000 étterem sikeres átalakításán van túl a hálózat. A felújítások magukban foglalják a digitális rendelést, a kioszk automatákat, illetve kialakítottak pár perces parkoló helyeket is azon vásárlók számára, akik telefonon szeretnének rendelni és fizetni.
Két hónappal ezelőtt még meredeken emelkedtek a McDonald’s bevételi, az egységenkénti értékesítés 7.2%-kal növekedett, sőt mi több az Egyesült Államokban ez a szám 8.1% volt. De ahogy világszerte bezárásra kényszerítették az éttermeket komoly visszaesés következett, márciusban az amerikai egységek forgalma 13.4%-kal csökkent, ez jelentéktelennek tűnhet, ha azt nézzük, hogy a külföldi gyorséttermeiknél a visszaesés 34.7% volt.
Jelenleg világszerte a McDonald’s-ok 75%-a működik, az Egyesült Államokban az éttermek 99%-a funkciónál valamilyen formában (ez lehet drive-thru, kiszállítás vagy elviteles rendelés). Csak a bevásárló központokban lévő üzleteket kényszerültek eddig bezárni. A USA-n kívüli egységeknek viszont csak 45%-a maradt nyitva, vannak országok, ahol teljesen be kellett zárni az éttermeket, ilyen Kanada vagy éppen Ausztrália, de majdnem minden más országban is rövidített nyitvatartással és korlátozott a vendég számmal tudnak csak tovább működni.
Kínában már a helyszínek 98%-a kinyitott, de a McDonald’s beszámolói alaplán a kereslet még nem érte el a tavalyi állapotot. Japánban szintén minden egység nyitva van. Az átvevők halasztást kaptak a royalty és a bérleti díj befizetésére, illetve a McDonald’s a beszállítókkal is megegyezett, hogy partnerei később fizethessenek.
Ezenfelül a vezetőség fizetését 25%-kal csökkentik április 15 és szeptember 30 között emellett a cég felhagyott a részvény felvásárlási programjával, ezzel félre rakva további 6.5 milliárd dollárt. A következő pénzügyi jelentését április 30-án közli a hálózat.
„Ez a váratlan helyzet teljesen megváltoztatja a világot, és nekünk alkalmazkodni kell az új valósághoz, ami utána következni. Az egyetlen, ami nem változott az a McDonald’s lényege, hogy megóvjuk az emberek egészségét és biztonságát. Új protokollokat vezetünk be dolgozóink és vásárlóink védelmében, ilyenek a drive-thru szolgáltatásaink, a távolságtartás, védőfelszerelések kötelező viselése, illetve a bevezetett komoly higiéniai előírások.” nyilatkozta Chris Kempczinski, a McDonald’s vezérigazgatója.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 ...
Az AI mégsem megoldás a gyorséttermek minden problémájára?
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyháj...
