Új dizájn, új üzlet
A magyarországi éttermek vezetésével rekordforgalmat jelentett a Subway. Új éttermi dizájn és új partnerek segíthetik a további növekedést.
„A Subway® Magyarország kiváló pénzügyi eredményekkel zárta a 2017-es évet, ami egyrészt köszönhető az élelmiszerárak átlagosan 6 százalékos csökkenésének, másrészt az éttermek forgalmának 18 százalékos növekedésének” – jelentette sajtónyilatkozatban a vállalat. Országos szinten a vendégszám 9 százalékkal növekedett 2016-hoz képest. A világ egyik legnagyobb, 100 országban jelen lévő gyorséttermi hálózatában a tavalyi évben így Magyarország teljesített a legjobban.
Döcögősen indult a tavalyi év a Subway magyarországi hálózatfejlesztés számára, azonban a szendvicsekre építő étteremléncnak sikerült hamar növekvő pályára állnia. „A közelmúltban néhány franchise partnerünkkel, éttermeik nem megfelelő színvonalú működtetése miatt meg kellett szakítanunk az együttműködést. Ezek a változtatások azonban szükségszerűek voltak ahhoz, hogy a jelenlegi franchise partnereink színvonalas vásárlói élményt biztosíthassanak fogyasztóik számára” – mondta el Martin Princ, a Subway kelet-közép-európai régió fejlődéséért felelős igazgatója. A régiós igazgató hozzátette, hogy jelenleg új franchise partnereket keresnek, ami a magyar piac további fejlődését biztosítja.
Új éttermi dizájn
A Subway tavaly nyáron jelentette be azon forradalmi tervét, miszerint megújítja teljes arculatát, modernizálja megjelenését és frissíti technológiai hátterét is, hogy így alkalmazkodjon a megváltozott piaci elvárásokhoz, és fejlődjön tovább meglévő éttermei bezárása nélkül. Az észak-amerikai és angliai egységek már tavaly neki is láttak az újítások bevezetésének, a hazánkat is magába foglaló közép-kelet-európai régióban pedig az idén nyílhatnak az első megújult külsejű, ún. Fresh Forward Décor éttermek.
Az új éttermi dizájn részeként a Subway egy innovatív, az eddigi ikonikus logótól merészen eltérő szimbólummal is előrukkolt – a Choice Mark, a márka jellemzőinek megtartása mellett, friss és modern megjelenést kölcsönöz a hálózatnak. „Az új éttermi dizájn gyökerestől változtatja meg a vásárlói élményt a rendelési szokásoktól kezdődően egészen az ételek elfogyasztásáig. Ennek eredményeképpen a cég fókuszpontja az ízletes ételek mellett az étkezési élményre is kiterjed” – emelte ki Martin Princ.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
