Az első európai megálló: Magyarország

A Little Caesars egy családi étteremként indult 1959-ben az Egyesült Államokban. Ma a márka egyet jelent a világ harmadik legnagyobb pizzérialáncával, amely jelen van az USA összes államában és világszerte további 20 országban. Hazai piacán sorban kilencszer választották meg az amerikai gyorsétteremláncok között a legjobb ár-érték arányt kínáló hálózatnak. A Little Caesars most izgatottan tekint az európai expanzióra, melynek keretében Magyarországon és Lengyelországban alakítana ki zászlóshajó egységeket az étteremlánc, és kezdte meg franchise partnerek toborzását.
Egy átlagos Little Caesars pizzéria helyigénye 90-130 m2, de a koncepció akár 65 négyzetméteren is adaptálható. A franchise együttműködéshez kapcsolódó költségek az egyszeri franchise díj – mely 20 ezer dollár az első, míg 15 ezer dollár minden további étterem esetében – valamint a royalty díj, ami a forgalom 6 százalékát jelenti. A franchise átadó folyamatos képzéseket, belsőépítészeti szolgáltatásokat és terveket, folyamatos termékinnovációt, hatékony marketing és üzletviteli támogatást is biztosít franchise partnerei számára. A Little Caesars emellett nyitott meglévő, a magyar piacon már működő helyi pizzériáknak vagy más éttermeknek a márka-sztenderdeknek megfelelő átalakításában is.
A Little Caesars franchise jelentkezőkkel szemben elvárás a szolgáltatás vagy étterem és vendéglátás ágazatban szerzett tapasztalat, ismerniük kell a helyi piacot, ahogyan az angol nyelv társalgási szintű ismerete is szükséges (elsősorban a franchise központtal és nemzetközi franchise partnerekkel való kapcsolattartás miatt), míg külföldi márka kötelékében eltöltött tapasztalat előnyt jelent.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.