Először nyit Olaszországban a Starbucks
45 évvel ezelőtt a Starbucks vitte el az alapítót inspiráló olasz kávékultúrát az Egyesült Államokba. Most vajon sikerülhet visszavinni az amerikait?
A világ legnagyobb kávézólánca, a Starbucks közel 70 országban, összesen 24 ezer helyszínen van jelen – a kávé-behemót frappucino-ja elérhető világszerte, Brazíliától kezdve Kínán át Magyarországig, valamint további, nagyjából kéttucat európai országig. Azonban egy piac mindezidáig hiányzott a hálózat globális lábnyomából, méghozzá az eszpresszó-bárok hazája, Olaszország. Most viszont ez megváltozik, ugyanis a kávézólánc nemrég bejelentette, hogy Antonio Percassi, olasz üzletember 2017 elején megnyitja az első Starbucks kávézót Milánóban, amivel az ikonikus márkát végre elviszi Európa egyik legnagyobb kávéfogyasztó nemzetének.
A franchise licence szerződés értelmében a Percassi csoport lesz a tulajdonosa és üzemeltetője az első kávézóknak Olaszországban. A Bergman városában, Milánóhoz közel székelő vállalatcsoport a tulajdonosa például a Kiko kozmetikum- és sminkmárkának, valamint franchise megállapodása van – több más ruházati- és divatmárka mellett – az amerikai Victoria’s Secret fehérnemű lánccal. A mostani megállapodás pénzügyi részleteit nem közölték.
A kérdés, ami most leginkább foglalkoztatja az elemzőket az, hogy a Starbucks kávékultúrája vajon mennyire passzol majd az olaszok, egyébként kifejezetten közösségi kávézási szokásaihoz, mennyire fogadják majd el a márkát a helyi fogyasztók. Azonban annak ellenére, hogy nagy versenyre kell számítania, a Starbucksnak van néhány trükk a tarsolyában. Például az ingyenes wi-fi nem csak a turistákat vonzza a kávézókba, de az üzleti világban is a Starbucks felé billentheti a mérleg nyelvét. Egy másik előnyt jelenthet az amerikai márka számára az olasz kávézóknál lényegesen hosszabb nyitva tartása.
A Starbucks és a Percassi csoport mester franchise megállapodása teret engedhet az öreg kontinensen a kávéóriás által eddig inkább hanyagolt franchise stratégiának. A Starbucks 2013 végén fordult első ízben a franchise felé Európában, és kezdett bele egy 25 franchise átvevőből álló partnerhálózat kiépítésébe Nagy-Britanniában. Ez a folyamat nagyjából két évig tartott, és ezt követően – a pozitív eredményeknek köszönhetően – Franciaországba költözött át a franchise program. A hálózat folyamatosan vizsgálja, hogy mely piacok kínálhatnak lehetőséget további franchise partnerek bevonásához.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
