Személyes közreműködés és anyagi biztonság

Hétfő
2016.02.08.
Ez a kettő a legfontosabb Weimper István franchise partner szerint egy Coffeeshop Company sikeres üzemeltetéséhez. A többiről a franchise átadó gondoskodik.
 

A bécsi kávékultúra több évszázados hagyományaira építő Coffeeshop Company 2007-ben jelent meg Magyarországon. A kávézólánc franchise partnerei jelenleg 22 kávéházat üzemeltetnek, melyek közül kettőt (egy klasszikus kávéházat a budapesti Stúdium Irodaházban, valamint egy kioszk jellegű kávézót a budaörsi Auchanban) a 2014. szeptemberében csatlakozott Weimper István és párja. Ez az ő vállalkozóvá és franchise partnerré válásuk története.

Egy saját vállalkozás, alacsony kockázattal

Weimper Istvánban 2014 elején merült fel egy saját vállalkozás beindításának gondolata, aminek eredményeként egyből a franchise piac felé fordult. Ennek egyik oka az volt, hogy már rendelkezett néhány éves franchise tapasztalattal (2008-ig az Otthon Centrum franchise partnereként tevékenykedett), a másik pedig, hogy az általa kiszemelt szegmens, a vendéglátás rendkívül kompetitív, és egy olyan háttértámogatással, ”védőernyő” alatt akart nekivágni, amit csak egy tapasztalt franchise hálózat tud biztosítani. „Amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon milyen vendéglátói tevékenységet tudnék folytatni, arra az elhatározásra jutottam, hogy ez valami kávézó lenne, mert szeretek kávézni, a kávét, a kultúráját, hagyományát, a kávéházak hangulatát, miliőjét” – meséli István. „A vendéglátás azonban egy kemény dió, különböző buktatói vannak, viszont relatíve nagy befektetés kell egy kávézó beindításához. Nekem azonban nem volt meg a tapasztalatom, és nem szerettem volna kockáztatni. Persze minden vállalkozásban van kockázat, mégis minimalizálni szerettem volna ezt a kockázatot.

Én azt tanácsolom a jövőbeli partnereknek, hogy legyenek kitartóak, és valóban, a személyes közreműködés nagyon fontos, talán a legfontosabb mind közül. Ugyanis ez elkerülhetetlen ahhoz, hogy a tulajdonos időben tudjon reagálni a kihívásokra, és teljesen ismerje a vendégek elvárásait – hogy tudja, pontosan mi történik az üzletében. A másik legfontosabb dolog az anyagi biztonság, ne úgy vágjon bele, hogy már az első naptól fogva nyereséget fog termelni a vállalkozás – idővel el fog jönni ez a pillanat is.

István szemében tehát a franchise jelentette a megoldást arra a problémára, hogy (eltekintve vendéglátós végzettségétől) nem volt gyakorlata az ágazatban, egy vendéglátóhely üzemeltetésében. „Úgy gondoltam, hogy az a know-how és márkanév, amit a franchise-zal megvásárlok, az egyfajta biztonságot jelent és mankó lesz számomra, amivel nyugodtabban fogok aludni – legalábbis az első időszakban mindenképp.” Innen jött tehát az inspiráció egy olyan franchise hálózat felkutatásához, ahol nyitva állnak még a kapuk az új partnerek előtt. „Így találtam rá a Coffeeshop Company franchise lehetőségre, innen indult az egész történet.

Egyedi kávéházi kultúra, magas minőség, széles portfólió

Miután István leszűkítette érdeklődési körét egy elérhető franchise ajánlattal rendelkező kávézó koncepcióra, megkezdődhetett a konkrét lehetőségek elemzése. „Különböző kávézóláncokat is megkerestem, volt, ami szimpatikus volt és volt, ami már kevésbé. A Coffeeshop Company-val is felvettem a kapcsolatot, majd egy e-mailváltást követően a magyarországi képviselőjével, Szabó Gyulával kezdtük meg az egyeztetéseket. Az első személyes találkozó során igazából percek alatt eldöntöttem, hogy ez lesz az. Olyan egységet szerettem volna működtetni, ahol megmarad az a kávéházi kultúra, ami a mai rohanó világban a többi ”gyors-kávézó” esetén nincs meg. Ilyen az asztali szerviz, a felszolgálás fontosságának kiemelése, valamint – miközben van gyors, papírpoharas, elvitelre kiszolgálás is, hiszen van igény rá – a hagyományos, ”beülős”, kényelmes kávéfogyasztás is. Azt gondolom ez volt az, ami nálam eldöntötte a mérleg nyelvét, illetve az a minőség, amit a Coffeeshop Company képvisel.

Ahogy azt Istvántól megtudtuk, a fenti szempontok mellett további előnyt és vonzerőt jelentett számára a kávézók széles portfóliója és áruválasztéka. „A Cofffeeshop Company franchiseban van egyfajta szabadság, amit a választható termékek jelentenek. Ez azt jelenti, hogy nem csak kifejezetten kávézói termékeket árusíthatunk, hanem alkoholos italokat, koktélokat, söröket, meleg ételeket, stb., ami egy picivel megint több, mint amit mások tudnak nyújtani. Ezeknek a franchise partner kínálatába való beemelése nem kötelező, ahol a piac úgy diktálja, hogy van kereslet, ott a franchise partnerre van bízva. Tanáccsal persze ellát a franchise központ, és tesz javaslatokat a termékköre, de ezek a kiegészítő termékekre nem kötelező jellegűek. Nálunk is nyitás után 4-6 hónappal indult ez a szegmens, és úgy néz ki bejött, lépésről-lépésre egyre inkább bővítjük a portfóliót.

Bő egy éves tapasztalattal a hátunk mögött, szerettünk volna nyitni egy 2. egységet. A Coffeeshop Company sok üzletformátummal rendelkezik, mi egy mobil kávézóban gondolkodtunk, hogy elébe menjünk a keresletnek. Ekkor viszont megint jött egy gyors döntés, és 1-2 hetes gondolkozás után, ősszel megnyitottuk 2. egységünket, ami nem egy klasszikus kávéház, hanem egy üzletsziget. Két hónapos teszt üzem után jelenleg úgy néz ki, hogy működőképes és bizakodóak lehetünk a jövőre nézve.” - Weimper István

Ez a több, kisebb összetevő győzte meg Istvánt, hogy a Coffeeshop Company a leginkább hozzáillő koncepció, így kezdetét vette a csatlakozási folyamat, és míg az első találkozóra július elején került sor, a kávézó szeptemberben már indult is „Ehhez hozzá tartozik, hogy mi egy bérlőcsere folytán egy már meglévő Coffeeshop Company kávézó üzemeltetését vettük át (maga a kávézó 2007 óta létezik a Stúdium irodaházban). Ugyan eredetileg egy teljesen új üzletet terveztünk, az mindenképp több időt vett volna igénybe az átalakítások miatt. Néhány találkozó után jött az ötlet Szabó úr részéről, hogy felszabadult ez az üzlet, és átvehetjük. Nem sokat haboztunk, belevágtunk.

„Számítsunk a legrosszabbra, bízzunk a legjobban”

Istvánék esetében a Coffeeshop Company által megadott, hivatalos befektetésre vonatkozó adatok és előrejelzések (mint pl. a 2-4 hónap alatti rentábilissá válás) reálisak voltak. Persze a tényleges eredmények nagyban függnek a tulajdonostól, hiszen ő kelti életre a koncepciót. „Véleményem szerint nagyon fontos a tulajdonos személyes részvétele a napi üzletvezetésben. Ugyan egy jó üzletvezetővel és jó tulajdonosi vénával működhet, de ez szerintem ritka. Mi, a párommal az első perctől kezdődően dolgozunk az üzletben, az első időszakban kevesebb alkalmazottal, és inkább mi adtuk hozzá az élőmunkát pluszban. Most sikerült eljutnunk odáig, hogy a kezdeti létszámunkat tulajdonképpen megdupláztuk, mert a forgalomnövekedésnek köszönhetően ez indokolt volt.

Mint minden új vállalkozásnál, a franchise kávézók esetén is kemény munkára, időre és pénzre van szükség, mire az üzlet nyereségessé válik, így a franchise partnereknek ezt az időszakot is figyelembe kell venniük befektetésük pontos meghatározásához. „Én azt mondhatom, hogy ha valaki egy ilyen egység megnyitását fontolgatja, akkor – mint minden vállalkozás esetében – kell egyfajta anyagi jellegű tartalékot ráhagyni, anélkül nem érdemes belevágni. Inkább számítsunk a legrosszabbra, de bízzunk a legjobban, nehogy egy jól működő egységet azért kelljen feladni, mert a kezdeti szárnypróbálgatásokat nem tudják finanszírozni. Ugyan van ilyen jellegű támogatás a Coffeeshop Company részéről, azonban a franchise központ nem tudja helyettünk elvégezni a munkát. Egy mankót kapunk, és hogy tudunk-e ezzel élni, az már a tulajdonosokon múlik.

Az István által említett központi támogatások mellett a Coffeeshop Company a forgalom és a piaci potenciál folyamatos elemzése alapján javaslatokat is tesz a termékkörre, valamint adaptálható üzleti gyakorlatokra vonatkozóan. „Ezek azok a dolgok – főleg, amíg  nincs tapasztalata az embernek az ilyen fajta üzemeltetésben – amik igazán hasznosak tudnak lenni, nagy segítséget jelentenek a mindennapokban. Mivel franchise-ról van szó, ezért például folyamatosan vannak időszakos újdonságok, különlegességek, melyeket kellően népszerűsítenek. Így tudunk megújulni hónapról hónapra, amit vendégeink szeretnek és már szinte el is várnak.

Tovább előre

Így jutott el Istvánék kávézója egy szűk év alatt arra a szintre, amely szinte teljesen kihasználja a kapacitásukat abban a szegmensben, amiben pozícionálták magukat – klasszikus kávézó alkoholos italokkal kiegészítve. „További potenciált a termékkör további bővítésében látunk, jelenleg konkrétan a villásreggeli bevezetésén fáradozunk. Nálunk ez lesz a következő, amit heteken belül szeretnénk indítani. Ilyen jellegű megkötés vagy korlátozás a Coffeeshop Company részéről nincsen, sőt a franchise központ üdvözli is, ha minőséget viszünk a szolgáltatásainkba. A villásreggeli is a Coffeeshop Company választható termékkörének része, és már vannak olyan egységek, ahol a feltételek adottak hozzá, így a menü részét képezi – szerencsére nálunk is van ilyen igény. Ugyan ennek a fogadtatásától függ majd, de ezt követően akár további melegételekkel is bővíthetünk.
A második üzlet esetében még az üzlet megszerettetése és szélesebb körben történő megismertetése zajlik, most erre összpontosítunk, aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő – lehet egy harmadik egységet.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.