A még eredményesebb indulásért
A Subway az alacsonyabb befektetés-igényű franchise koncepciók közé tartozik, egy étterem elindításához szükséges kezdőtőke – ugyan nagyban függ a helyszín méretétől és műszaki állapotától – nagyjából 100 ezer eurós összeget jelent. Összehasonlításképp, az Entrepreneur magazin adatai alapján, egy McDonald’s elindításához ennek az összegnek nagyjából a 3,5-szeresére van szükség. A Subway franchise partnereknek kevesebbet kell fizetniük, ugyanis a szendvicses lánc éttermeit (köszönhetően többek közt kisebb helyigényüknek, a kevesebb berendezésnek és alkalmazottnak) olcsóbb megnyitni. A hálózat által nemrég beindított „Kick-start” programjának köszönhetően pedig most még olcsóbb.
Egy Subway étterem megnyitásának első lépése a franchise szerződés megkötése és a franchise jogok megvásárlása. Ez, a márkahasználatot, kipróbált és bizonyított üzleti gyakorlatokat, a teljes know-how-t és közel 50 év tapasztalatát ellentételező belépési díj Magyarországon 7.500 euró, aminek a felét (3.750 eurót) most a franchise központ visszatérít (újonnan csatlakozó és már meglévő) franchise partnereinek, amennyiben a franchise licence megvásárlásától számított 12 hónapon belül megnyitják éttermüket. A Subway ezzel igyekszik még vonzóbb opcióvá válni a franchise lehetőséget kereső vállalkozók körében. A Kick-start program 2016 októberéig érvényes.
A Subway Magyarországon kizárólag franchise partnerekre támaszkodva fejleszti hálózatát, így folyamatosan keres új partnereket. Egy jól ismert márka és rentábilis vállalkozás mellett a hálózathoz csatlakozó vállalkozók olyan további szolgáltatásokat és támogatást kapnak befektetésükért cserébe, mint segítség a megfelelő helyszín kiválasztásban, tárgyalások az üzlethelyiség tulajdonosával, étterem-design és kialakítás, intenzív tréningek a franchise partner és alkalmazottai számára, minőségi beszállítók, működésjavító tanácsadás és egyéb egyéni, hatékonyságnövelő támogatások.
További információk a franchise katalógusban.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.