Sorban állás helyett mobil alkalmazás
Sorban állás, sorban állás és még egyszer sorban állás: először, amikor a vendégek belépnek az étterembe, másodszor a rendelésnél és végül távozás előtt, fizetéskor – sok vendég így látta a Vapiano éttermek kártyás rendszerének eredményét, azonban egy új applikációval és részleges kiszolgálással az étteremlánc franchise most a sorban állás nagy részét kiiktatja.
Ahogy arról több németországi médium is beszámolt, a Vapiano egyes németországi éttermeiben megkezdte – a vállalat fennállása óta először – az asztali kiszolgálás tesztelését. A vendégek könnyedén rendelhetnek egy új mobilalkalmazás segítségével, ami jelzi az étel elkészültét is, amit aztán vagy átvehetünk a pultnál vagy egy pincér kihozza az asztalhoz. A szervírozott ételek köre ugyanis a menünek csak egy kis részét képezi, és nem tartalmazza a főtermékeknek számító tésztákat, pizzákat és salátákat.
Az új alkalmazás ugyanakkor felválthatja az aktuális chip-kártya rendszert is. Ahelyett, hogy a bejáratnál egy kártyát kapnának a vendégek, inkább egy pár másodperc alatt bejelentkezhetnek (becsekkolhatnak) az alkalmazás és QR kód olvasó segítségével. A kijáratnál szintén nincs szükség a kártyára (se sorban állásra), a távozó vendégek fizetni is tudnak az applikációval. A próbaidőszakot követően (és annak sikerességétől függően) az új módszert minden Vapiano étteremben fokozatosan vezetik majd be. Az új fejlesztés pedig nem csak az ügyfeleknek jelent könnyebbséget, de a Vapiano is spórol a csökkenő személyzeti költségeken.
Nem ez az első alkalom, amikor egy franchise hálózat egy mobil alkalmazást vagy hasonló technikát vezet be a vásárlók egyszerűbb és gyorsabb kiszolgálása érdekében: a Starbucks például az okostelefonnal történő fizetést tette elérhetővé számos kávézójában, az IKEA pedig lehetővé tette vásárlói számára, hogy egyszerűen beszkenneljék az árut és e-terminálon keresztül fizessenek. Számos élelmiszerláncban szintén élhetnek az önkiszolgáló kassza lehetőségével a vásárlók.
A Vapiano részben saját, részben társvállalati (Joint Venture) egységeket nyitva, részben pedig franchise partnerekre támaszkodva bővíti étteremhálózatát. Az étterem koncepció középpontjában többek között olyan mediterrán ételek állnak, melyeket a vendégek szeme láttára készítenek el. Az idei évben nagyjából 30 új étteremmel bővülhet a 2002-ben alapított hálózat, amivel a Vapiano összesen 180 egységgel lesz jelen a világ 30 országában.
Magyarországon 2007-ben jelent meg a hálózat, azóta összesen 4 budapesti étterem nyitotta meg kapuit – legutóbb 2013 őszén. Akkor a vállalat úgy nyilatkozott, hogy egy fővároson kívüli étterem megnyitása 2015-re lehet reális.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.