Smart Ingatlan: már országszerte 19 helyen
A Duna House csoport tavaly útjára indított ingatlaniroda hálózatához az utóbbi negyedévben 8 franchise átvevő csatlakozott.
A Duna House csoport az elmúlt években újabb és újabb, az ingatlanközvetítéshez szorosan illeszkedő szolgáltatást vezetett be Magyarországon. A cégcsoport 2014 nyarán elindította második franchise hálózatát, a SMART Ingatlant, amelyhez 2015 nyaráig kilenc, majd csak az elmúlt negyedévben újabb 8 franchise partner csatakozott. A SMART Ingatlan hálózat tagjaként a cégcsoport 2 saját irodát is működtet, valamint továbbiak nyitását tervezi.
„Úgy érezzük megfelelően időzítettük a SMART Ingatlan elindítását, a lakáspiacon tapasztalható felpezsdülés a franchise partneri szerződésekben is élénkülést hozott. Új partnereink között korábban más formában ingatlanozó szakemberek és a piacra újonnan belépők is vannak, akik kedvező lehetőséget láttak a Duna House csoport által kínált új franchise partneri lehetőségben, mivel a hálózatos működés eredményeit a DH számai is meggyőzően támasztották alá” – emelte ki Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt a Duna House csoport társtulajdonosa és vezetője.
A Smart Ingatlan franchise rendszere megfelelő biztonságot és rugalmasságot biztosít a partnerek számára, egyfelől üzletük felépítéséhez, másrészt üzletmenetük megtartása mellett is élvezhetik az egységes rendszer előnyeit. Egy franchise partner akár több irodát is nyithat, ugyanakkor területi kizárólagossággal nem jár a partneri státus. Az ingatlanközvetítés mellett a cégcsoport mindkét franchise hálózatában (Duna House és SMART Ingatlan) elérhetők a pénzügyi termékek; lakáshitelek, biztosítások, és lakástakarék-pénztári termékek, illetve az egyéb szolgáltatások (értékbecslés, energiatanúsítvány, stb.) is.
A két hálózat azonos minőségű infrastruktúrát, IT-bázist használ, emellett a hálózatok tagjainak lehetősége van az egymás adatbázisában szereplő, kizárólagos megbízásként felvett ingatlanok kölcsönös értékesítésére és a megbízási díjak megosztására, ugyanakkor a két hálózat versenyez is egymással, ami a szolgáltatás minőségét tovább javítja.
„A többmárkás működési modell előnye, hogy jól működő infrastruktúrával és szolgáltatásokkal tudja kiszolgálni az egymás mellett dolgozó rendszereket, újabb ügyfélkört elérve, miközben a közel országos lefedettségű hálózatunk tovább bővülhetett” – összegzett Guy Dymschiz a Duna House csoport társtulajdonosa. „Ez a működési modell nem ismeretlen Európában vagy a tengerentúlon és a most körvonalazódó konjunktúra megfelelő környezetet teremtett számunkra ennek hazai meghonosításához.”
A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez. A cégcsoport nettó árbevétele 2014-ben elérte a 2,393 milliárd forintot, adózott eredménye pedig a 735 millió forintot.
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
