Megugró árbevétel
Csaknem másfélszeresére nőtt a Duna House csoport nyeresége 2014-ben. Hosszú távon a régiós terjeszkedés a cél.
Közel 50 százalékkal, 735 millió forintra nőtt a Duna House csoport adózott eredménye 2014-ben az előző évhez képest – tájékoztatott az ingatlanpiaci cégcsoport. Az értékesítésből származó nettó árbevétel szintén emelkedett, egy év alatt 40 százalékkal 2,28 milliárdra nőtt. A közlemény szerint a bővülés elsősorban a csoport fő tevékenységét adó ingatlanértékesítésből származik. Megjegyzik, hogy mivel a válság idején a továbbképzésre fókuszált a csoport, nem kellett irodát bezárni és 2010-től már több ingatlant értékesítettek, mint a válság előtt.
A Duna House szándéka, hogy regionális szereplő legyen hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán, így a terveiben szerepel egy már működő külföldi hálózat felvásárlása. A környező országok piacaira történő belépéshez azonban új források bevonására is szükség van – írta a vállalat.
A csoport legismertebb tevékenysége az ingatlanközvetítés, amelyet két franchise hálózat, a Duna House és a Smart Ingatlan végez. A cégcsoport emellett a lakóingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó jelzáloghitel-közvetítési piac szereplője, valamint az ingatlan-adásvételhez és -bérléshez kapcsolódó további szolgáltatásokat – biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése – végez.
A csoport már 2011 óta működtet inkubátor jelleggel irodát Csehországban, amelynek célja a nemzetközi működés lehetőségeinek és szabályainak felmérése. A vállalat tapasztalatai szerint a Magyarországon működő rendszert nem lehet teljes egészében átemelni eltérő adottságú ingatlanpiacokra.
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
