A piacvezető pozícióért
Alacsonyabb befektetés, magasabb rugalmasság és szakmaiság. Versenyképesebb koncepcióval keres országos partnert a tetoválás eltávolítás szakértője.
A tetoválás eltávolító szalonok hálózatát eddig franchise rendszerben összefogó német Skinial a közelmúltban jelentősen változtatott nemzetközi expanziós stratégiáján, és módosította a franchise koncepciót. Ennek eredményeként a magyarországi terjeszkedés fókuszában egy országos márkafejlesztő, „Area Developer” megtalálása áll, valamint megfelelően képzett kozmetikusok, orvosok személyében korlátozták a kezeléseket végrehajtó személyek körét is.
A Skinial tetoválás eltávolító módszerének egyre szélesebb körű elfogadottságával a tudományos világban, valamint a lézeres eltávolító szolgáltatások népszerűségének csökkenésével, a Skinial képes egy – a rugalmasság és alacsony tőkeigény függvényében – piacvezető koncepció biztosítására. A korábbi franchise koncepcióval ellentétben, az új együttműködés során nem limitálják a partnerek, stúdiótulajdonosok területét (igaz exkluzivitást sem biztosítanak), így a potenciál is jelentősen emelkedett.
„Az Area Developer továbbra is vonhat be helyi átvevőket, partnereket (ezzel bővítve az országos hálózatot, valamint bevételeit), amihez ráadásul nincs szükség bonyolult szerződésekre, és az oktatás, képzés folyamata is gördülékeny. A jelentkezőknek először egy két napos szemináriumon kell részt venniük, majd készhez kapják a teljes know-how-t összefoglaló kézikönyvet. A gyakorlati szemináriumot követően pedig már kezdhetik is saját stúdiójuk irányítását” – avatott be minket Klaus Böde Skinial-igazgató.
Ezzel az új koncepcióval a Skinial olyan versenyképes tetoválás eltávolító szolgáltatást kínál, ami a világ bármely részén adaptálható. A befektetés is csökkent, így mindössze motivációra és szakmaiságra van szükségük azoknak, akik egy lenyűgözően új és erősen bővülő piacon szeretnének vállalkozást indítani vagy meglévő vállalkozásuk (orvosi rendelők, klinikák, kozmetikai- vagy tetováló szalonok, stb.) szolgáltatási körét bővíteni.
A Skinial egy speciális folyadék segítségével kínálja a tetoválás eltávolításnak azt a (lézer- és fájdalommentes) módját, ami a bőr épségének megóvása mellett teszi tinta-mentessé a bőrt. Az elmúlt öt évben több mint 6000 kezelést hajtottak végre a Skinial stúdiókban, melyek már 3 kontinens 10 országában megtalálhatóak. Ahogyan azt Klaus Böde korábban elmondta, a hálózat számára Magyarország egy vonzó piac, és a következő két évben legalább tíz stúdió megnyitását tervezik a nagyobb városokban.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector szépség, egészség, fitnesz
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
