A szépség nem ismer határokat
A Magyarországon franchise és mester franchise partnereket is kereső DepilConcept a közelmúltban bejelentette, hogy még az idei év végéig 11 szőrtelenítő szalonnyitást valósít meg – öt egység Lengyelországban, további hat pedig hazai piacán, Portugáliában nyílik. „A válság-szcenárió ellenére a DepilConcept egy nyereséges üzleti koncepciónak bizonyult. Az alacsony beruházásigény és magas hozamok jellemzik legjobban a DepilConcept franchise rendszert” – mondta el Alexandre Duque Lourenço igazgató, aki hozzátette, hogy mind mester franchise, mind pedig egyéni franchise modellekkel rendelkeznek.
A portugál gyökerű franchise rendszer Magyarországon is tervezi a piacra lépést. Amellett, hogy keresik a márka hazai fejlesztéséért felelős mester franchise partnert, a szépségszalon hálózat elérhetővé tette az egyéni franchise partnerként való csatlakozás lehetőségét is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy úgy nyithatja meg bármely vállalkozó saját DepilConcept szalonját, hogy – a mester franchise díjhoz képest jóval alacsonyabb belépési díj mellett – nem kell havi franchise díjat vagy royalty-t fizetni, ahogy nincs reklám költség sem, mégis élvezhetik a teljes támogatási rendszerrel járó előnyöket, mint a képzések, szalonnyitási-, üzletviteli- és marketingtámogatás.
Az első DepilConcept szalon 2006-ban nyitotta meg kapuit, és a márkát már öt évvel később Portugália legjobb franchise rendszerének választották. Az alapítók arra az elhatározásra építették üzletüket, hogy jobb szolgáltatást kell nyújtani megfizethető áron. „A DepilConept-tel azt a mítoszt akartuk megtörni, miszerint a legújabb innovatív szőrtelenítési eljárásokat csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak” – mondta el Alexandre Lourenço.
A DepilConcept márka mellett a BodyConcept szépségközpont franchise hálózatot és a BodyConcept esztéta Iskolát birtokló Concept Csoport az elmúlt nyolc évben, három kontinensen több mint száz központot nyitott – a szomszédos országok közül Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is jelen van már a hálózat. A franchise partnerek aránya az új üzletnyitók között 90 százalékos.
A különböző befektetői, vállalkozói igényeknek megfelelően, a DepilConcept licencek már 23.500 és (a mester jogot jelentő) 75.000 euró közötti kezdőtőkével elérhetőek.
További információk a franchise katalógusban.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A szépségszalon hálózat lehetővé teszi, hogy mindenki ízlése szerint fektessen bele, a legkisebb modell 18,600 eurónál (körülbelül 7,5 millió forintnál) indul.
A világszerte több, mint 170 klinikával rendelkező DepilConcept most Magyarországon keresi partnereit.
A BodyConcept és DepilConcept továbbra is keresi első franchise partnereit Magyarországon. A kisebb stúdiókkal versenyeznének.
Agnieszka Niedbała először ügyfélként próbálta ki a fototerápiás és szőrtelenítő szolgáltatásokat, végül úgy döntött, ő maga is DepilConcept szalont nyit.
Új szépségszalon koncepció a DepilConcept-től. ”Jövedelmezőségi garancia” a partnereknek.
legolvasottabb
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Novemberben lezajlott a Magyar Franchise Szövetség évzáró rendezvénye, ahol szakmai előadókkal és kerekasztal beszélgetéssel zártuk az évet.
népszerű a fórumban
Családanya és sikeres vállalkozó
Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promóció, arról, hogy jaj de jó a Kiwisun. Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, például mennyi az anyagi...
Curves: 50 klub a cél
Szép estét! Érdeklődni szeretnék, van-e lehetőség még Curves klub nyitására Budapesten? Kérem, tájékoztasson az aktuális helyzetről és a nyitási...
Családanya és sikeres vállalkozó
Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promó, arról hogy jaj de jó a Kiwisun xD Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, mennyi az anyagi vonzata a...
Curves: 50 klub a cél
Szép estét! Érdeklődni szeretnék van e lehetőség még Curves klub nyitására még Budapesten? Válaszát előre is köszönöm
Partnereket keres a Curves
Kedves Eszter! A budapesti Curves helyszíneket itt találja, ha pedig saját Curves klubjának megnyitását tervezné, akkor ide kattintva talál további információt,...
Partnereket keres a Curves
Nagyon tetszik! Érdeklődnék,hogy Budapesten van-e ilyen klub? Ha igen akkor hol van? Szeretnék én is jelentkezni.Eszter
Szépségközpont egyszerűen
A GrupoConcept 9. születésnapja Április elején tartotta fennállásának kilencedik évfordulója alkalmán rendezett összejövetelét a BodyConcept és DepilConcept...
Húsz éves a magyar High-Care
High Care Studio Veszprém: Óváros tér 1.