Küzdelem a tetoválás ellen
Az Európában és azon túl is terjeszkedő Skinial célja, hogy franchise rendszere révén Magyarországon, sőt az EU minden országában megjelenjen.
Minél több ember szeretne tetoválást, annál inkább nagyobb a kereslet az után is, hogy megszabaduljanak a tetoválásuktól. Erre a trendre kezdett el reagálni a német Skinial vállalat, amely egy speciális folyadék segítségével kínálja a tetoválás eltávolításának azt a (lézer- és fájdalommentes) módját, ami a bőr épségének megóvása mellett teszi tinta-mentessé a bőrt. Ezt az eljárást elsősorban mester és egyéni franchise partnerek bevonásával, illetve az általuk üzemeltetett esztétikai központokkal hozza el a Skinial a nagyközönségnek; Magyarországon is javában zajlik a partnerkeresés.
A koncepció indulását követően, rövid idő alatt nagy érdeklődésre tettek szert a Skinial stúdiók, a vállalat gyorsan megtalálta franchise partnereit Németországon kívüli is, és hamar megjelent Svájc, Lengyelország, Ausztria, Szlovákia, Olaszország és Spanyolország piacain, valamint a kontinensen kívül is, Ausztráliában. A hálózat jelenleg 8 országban összesen 45 franchise stúdióval rendelkezik. „Ebben az évben igyekszünk tovább bővíteni és fejleszteni koncepciónkat más országokban is, elsősorban Közép és Kelet Európára összpontosítva, amely magába foglalja Magyarországot is. Összességében pedig azt tervezzük, hogy a következő évben több mint kétszeresére, 100-ra növeljük franchise stúdióink számát” – kommentálta az expanziós stratégiát Klaus Böde alapító.
Magyarországon a Skinial egy minimum 150 ezer fős településen szeretné megnyitni az első stúdiót, így első körben Budapest, Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs és Győr városok jönnek szóba. Akit érdekel az országos mester licence megvásárlása, annak 30 ezer eurós beruházásra (kb. 9,3 millió forint) kell készülnie, míg az egyéni stúdiókra vonatkozó franchise licence 17 ezer eurós (kb. 5,3 millió forint) befektetést jelent.
Skinial franchise partnerek Európán kívül még Ausztráliában működnek, ahol már 17 franchise stúdió kínálja a német vállalat tetoválás eltávolító eljárását. A cég jelenleg az amerikai piacon folytat előrehaladott tárgyalásokat franchise jelentkezőkkel, így hamarosan az Egyesült Államokban is elindulhat a hálózatfejlesztés.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector szépség, egészség, fitnesz
Friss hírek
Mutasd mind
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
BioHair: a bejelentkezés nélküli fodrászlánc, amely franchise modellel hódít
A BioHair egy hazai franchise hálózat, amely gyors, bejelentkezés nélküli fodrászszolgáltatásokat kínál – és már közel 40 szalonnal működik szerte...
