Az előnyök 50 felett
A Senior Agency vállalat Magyarországon is megkezdené a World Senior Card, szép korúaknak szóló programját. Franchise-ban fejlődnének.
A World Senior Card (WSC) egy nemzetközi kedvezményprogram, amely különösképp az 50 év felettieket célozza meg. A Senior Agency a koncepció franchise tulajdonosa a Cseh Köztársaságban és több európai országban, így Magyarországon is. Hazánkban a hálózat jelenleg mester átvevőt keres, akinek – a hazai hálózatfejlesztés mellett – van lehetősége a franchise továbbadására is, egyéni franchise partnerek bevonásával.
A World Senior Card kedvezményprogram célja olyan vállalkozók bevonása, akik kedvezményeket biztosítanak az 50 év feletti, WSC kártyával rendelkező ügyfelek számára. „Ez az ötlet eredetileg egy próba-projektnek indult Csehországban. Most már az a célunk, hogy az elkövetkező egy-két évben a legtöbb európai országban bevezessük” – mondta el Ladislaw Jirous, Senior Agency igazgató, aki hozzátette, a jelenlegi expanziós stratégia arról szól, hogy kiválasszák a megfelelő mester franchise partnereket a megfelelő országokban, akik segítségével – és további egyéni franchise licencek kiállításával – a projektet mindenhol beindíthatják.
A program Csehországban már gyakorlatilag minden régióban bevezetésre került (még a kisebb településeken is nagy értéket képvisel a vállalat), de a hálózat jelen van már Szlovákiában, Görögországban és Cipruson is. A partnerek csatlakozásának részét nem képezi semmiféle belépési díj, a szükséges befektetés – adott régiótól függően – 350 ezer és másfél millió forint között mozog, valamint a franchise átvevőknek a franchise szerződésben meghatározott negyedéves díjakat kell fizetniük. „A WSC a vállalkozókon keresztül termel profitot. A mi legnagyobb előnyünk annak a lehetősége, hogy a kedvezménykártyát globálisan, minden – a programban résztvevő – országban igénybe lehet venni és felhasználni a vásárlás során” – mondta el Ladislaw Jirous.
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
