Német tulajdonban az Intersport

A német versenyhatóság is jóváhagyta, hogy a világ legnagyobb sportszer áruházláncának tagjaként üzemelő Intersport Deutschland – a 100 százalékos tulajdonszerzés opciójával – megszerezze az az alapító Intersport Ausztria 70 százalékát – számolt be a Napi Gazdaság. A több év alatt lezajló egyesüléssel (a lengyel Intersport 25 százalékos részesedésével is rendelkező) Intersport Deutschland, az Intersport Austriához tartozó magyar, cseh és szlovák piac felett is megszerezte az ellenőrzési jogot – jelentette be a cég.
Horváth Csobán, a magyarországi leányvállalat ügyvezető igazgatója szerint a jelentős tőkeerővel rendelkező új tulajdonos megjelenése a leányvállalatok számára is új lehetőségeket teremt. Nyugat-Európában, a gazdasági válság egyik nagy nyertese a sportszer piac, amely közel 20 százalékos forgalomnövekedést ért el. A recesszió hatására ugyanis – olykor a korábban megszokott külföldi nyaralás helyett is – egyre többen fordulnak a rendszeres sportolás, túrázás felé. Magyarországon nem ennyire jó a helyzet: nálunk inkább stagnálás jellemző a piacra.
A két outlet mellett kilenc saját és 6 franchise üzletet üzemeltető, 200 alkalmazottat foglalkoztató magyar leányvállalat a márkaválaszték újratervezése mellett, bérleti szerződések újratárgyalásával racionalizálja kiadásait. Hazánkban üzletek bezárásával is javítva költséghatékonyságát a hálózat, így Érden és Pécsett szűnik meg Intersport áruház, igaz utóbbi városban új helyszínen nyitottak outletet.
Tapasztalataik szerint a közepes alapterületű üzletekben, a szakértelemmel, jól összeválogatott termékválaszték, jó ár-értékaránnyal nagyobb eredményt hozhat, mint a nagy alapterületű áruházak üzemeltetése. Az Intersport a következő három évben ezért az 1000-1500 négyzetméteres üzletekkel kívánja 25-re növelni hálózatának számát.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Komfort márkanéven futó lengyel hálózat, széles választékú belsőépítészeti és lakberendezési üzletekre összpontosít.
Legalábbis a kiskereskedelemben a nyugati trendek arra mutatnak, hogy hamarosan visszájára fordulhat az önkiszolgáló kasszák használata.
A budapesti franchise kiállításon bemutatkozó holland Used Products a másodkézből vásárolt termékek újraértékesítésén keresztül kínál ígéretes vállalkozási lehetőséget.
A Dnipro-M egy a hagyományos barkácsáruházakra emlékeztető, szerszám forgalmazó szaküzlet, mely franchise rendszerben terjeszkedik.
A háborús helyzet nem csak a lakosság, de a vállalkozások kivándorlásához is vezetett az országból.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
népszerű a fórumban
Indul a Fröccsbusz franchise
A Fröccsbusznak jelenleg nincsen elérhető franchise ajánlata; egyéb együttműködési lehetőségekről közvetlenül a vállalatnál tudnak érdeklődni:E-mail:...
Indul a Fröccsbusz franchise
Üdvözlöm!Érdeklődni szeretnék milyen költségekkel jár a csatlakozás?E-mail:tcsb032@gmail.com
Husse márkabolt és bemutatóterem
A Husse márkabolt elérhetőségei: Cím: 1082. Bp. Horváth Mihály tér 2. Tel.: 0620-212-20-28 E-mail: hussedelpest@husse.hu Honlap:...
Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla
Egy meglepő kommentben Elon Musk megjegyezte, hogy ahogy a Tesla folytatja terjeszkedését mégiscsak szüksége lehet franchise üzletekre a vállalati Tesla szalonok...
Indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék bővebb tájékoztatást kapni fröccsbusz üzemeltetésével és a költségekkel kapcsolatban. Tisztelettel: korosine
Franchise az állatok szerelmeseinek
Kedves Marton Margó! Kérem adja meg elérhetőségét és a napokban keresni fogjuk! Az önéletrajzát a magyarorszag@husse.com e-mail címre küldheti...
Franchise az állatok szerelmeseinek
Tiszteletem! Nagyon tetszik ez a lehetőség és érdekelne is. További információkra lenne szükségem. Üdvözlettel. Marton Margó
Indul a Fröccsbusz franchise
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni a Fröccsbusz franchize lehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel!