Mosoly Párizsból
Elindult az első Mosolybár koncepció is, már hét helyen találkozhatunk a fogfehérítés innovatív képviselőjével.
Szimeonov Tünde franchise partner vezetésével tegnap megnyitott a francia gyökerű Paris Smile féle Mosolybár koncepció első egysége is. A Paris Smile hálózathoz való csatlakozás – a beruházás mértékétől függően – 3 különböző koncepció átvételével is lehetséges: a legkisebb hely- és beruházás igényű Paris Smile fogfehérítő sarok, a plázabeli közterületeken könnyen kialakítható fogfehérítő szigetecske és a Mosolybár. Köszönhetően alacsonyabb tőkeigényének – valamint annak, hogy kiváló kiegészítő tevékenység lehet szépségipari szakmabeliek, fitnesz központok, fogorvosi rendelők számára – eddig elsősorban a fogfehérítő sarok és szigetecske bizonyult népszerűnek a vállalkozók, befektetők között. Tegnap, szeptember 24-én azonban megnyílt Magyarországon az első, kizárólag expressz fogfehérítésre szakosodott Paris Smile Mosolybár, a XVIII. kerületben.
A Franciaországból indult márka 2012-ben jelent meg Magyarországon és a mostani Paris Smile Mosolybár a hetedik helyszín, ahol már elérhető a Paris Smile fogfehérítés. „A fővároson kívül egyelőre Mosonmagyaróváron vagyunk jelen, de szeretnénk több nagyvárosban is még idén megjelenni, jelenleg Győr és Veszprém van kilátásban” – mondta el Veres Gyöngyi, magyarországi képviselő. A hazai franchise fejlesztésért felelős vezető hozzátette „nincs különösebb feltétel arra vonatkozóan, hogy a Paris Smile szalonokat vagy fogfehérítő sarkokat minimum mekkora lakosú településeken lehet kialakítani, hiszen a koncepciók könnyen beilleszthetőek kiegészítő tevékenységként is orvosi rendelőkben, szépség-, kozmetikai szalonokban, wellness központokban, stb.”
Függetlenül attól, hogy melyik Paris Smile koncepciót választja, a franchise partner kézhez kap egy kidolgozott, könnyen megérthető és megvalósítható üzleti modellt (4-6 hónapos megtérülési idő), egy konkurenciamentes szolgáltatást kínáló márka képviseleti jogát és élvezheti a központ támogatását (szakmai képzések, reklám és marketing kampányok, üzletviteli tevékenység támogatása, stb.).
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector szépség, egészség, fitnesz
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
