Prémium autószerviz hálózat épül
Az Autó-Doktor Horváth szervizek Nyugat-Európában már alkalmazott, de itthon újítónak számító szemléletet hoznak Magyarországra.
Csaknem tíz éve nyitotta meg kapuit az Autó-Doktor Horváth autójavító gyorsszerviz Siófokon, ahol a felgyülemlett tapasztalat és szaktudás felhasználásával az elmúlt három évben egy franchise hálózat alapjainak kidolgozására összpontosult a figyelem. Alapvetően a felső-kategóriás ügyfélkört célozza meg a vállalkozás, amelynek alapja a bizonyítottan megbízható és magas minőségű szolgáltatás, valamint az ügyfélközpontúság. „A rendszer egy olyan nyugat-európai modellre épül, amelyet itthon eddig nem alkalmaztak, de a trendeket figyelembe véve Magyarországon is ez lesz a meghatározó a jövőben” – mondta Horváth Róbert, a hálózat alapítója.
Az újonnan induló hálózat első körben a megyeszékhelyeken keres partnereket, hogy városonként 1-1 franchise szerviz létesüljön, és így az autótulajdonosok minél szélesebb köre megismerje a szolgáltatást. ”Az ügyfelek bizalmának elnyerése az egyik alapfeltétele a hosszú távú sikernek. Rendszerünk az átláthatóságra és kiszámíthatóságra épül, ahol fix ára van a szolgáltatásoknak. Áraink meglehet, hogy meghaladják az átlagot, de minden esetben elégedetten távozik az ügyfél.”
Klasszikus franchise modellt követ a vállalkozás, miszerint a partnereknek belépési díjat, és havi royalty-t kell fizetniük, amiért cserébe teljes körű támogatást, egységes arculatot és a hálózatba tartozás előnyeit élvezhetik (beszerzés, logisztika, marketing, stb.). „Már meglévő vagy újonnan induló szervizek is csatlakozhatnak, akiknek személyre szabott franchise csomagot határozunk meg attól függően, hogy milyen szolgáltatásokat kívánnak nyújtani. Hosszú távú együttműködésben gondolkozunk, ezért a franchise szerződés minimum 5 évre szól. A rendszer csak a know-how szigorú betartásával működőképes, ezért fontos, hogy olyan vállalkozók indítsanak Autó-Doktor Horváth szervizt, akik hisznek a modell sikerességében.” – mondta el Horváth Róbert.
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
