Hosszú ideig kerestem az igazit, de megérte várni
Böjte Balázs 2023 augusztusában mester franchise partnerként csatlakozott az EverDerm hálózathoz. Saját klinika nyitása és üzemeltetése mellett a franchise értékesítése lesz a feladata a még elérhető magyar nagyvárosokban (Budapest kivételével).
Balázzsal a Franchising.hu készített egy rövid interjút arról, férfiként miért éppen az EverDerm Laser & Beauty Clinic-re esett a választása, illetve milyen tervei vannak a céljai megvalósítására.
» Franchising.hu: Miért franchise? Mikor döntötted el, hogy ebbe az irányba tereled az életed?
» Böjte Balázs: Mindig is üzleti beállítottságú voltam, már gyerekkoromban is vonzott a rendszerek működése, felépítése. Amikor első munkahelyemen alkalmazottként kezdtem el dolgozni, világossá vált számomra, hogy a „klasszikus utat” nem nekem találták ki. Így fordultam inkább a vállalkozóvá válás irányába.
Nagyon korán, még a 2007-es Hungexpo-s kiállításon találkoztam először a franchise-zal. Ekkor még semmi tapasztalatom nem volt, csak ellátogattam a rendezvényre és beszélgettem kiállító cégek képviselőivel, hogyan működik a franchise. Már akkor éreztem, hogy ez az én irányom, de aztán sokáig mindig közbejött valami.
Első körben saját franchise vállalkozás indításán kezdtem ötleteket gyűjteni. Aztán ahogy nézegettem más működő rendszereket rájöttem, hogy nem feltétlenül kell mindent nekem kitalálnom. Számtalan az én ötleteimhez hasonló, ígéretes ötletet valósítottak már meg.
Ezután kezdtem el keresgélni a már működő hazai franchise hálózatok között. Jó néhány személyes találkozót követően kezdtem megérteni, hogy mik az igényeim, milyen személyiségű rendszergazda inspiráló számomra, akivel hosszútávon szeretnék dolgozni.
Mi volt a probléma ezeknél a hálózatoknál?
Határozott elképzeléssel rendelkeztem arról, hogy milyen szakmai háttérrel, tapasztalattal rendelkezzen a koncepció tulajdonosa, illetve hogy egy rendszer mennyire legyen innovatív, és egyben stabil alapokra épített: rendelkezzen önálló arculattal, egyedülálló szakmai tudással és helyezzen nagy hangsúlyt a fejlesztésekre stb.
Az első hálózatok, amelyek felkeltették az érdeklődésem nem feleltek meg egy vagy akár több elvárásomnak sem.
Hogy találtál rá az EverDerm franchise lehetőségre?
Nagyon régóta figyelemmel követtem a hazai franchise internetes portálokat. A Franchising.hu oldalon keltette fel a figyelmem az EverDerm nyílt nap felhívása, amelyre rögtön regisztráltam is. Pár hét elteltével 6-8 érdeklődő társammal közösen hallgattam a hálózat tulajdonosának a bemutatkozó előadását.
Már a prezentáció alatt elkezdtem feltenni a kérdéseim Slamovits Tibornak, a hálózat társalapítójának, aki a 3. kérdésem után felajánlotta, hogy mivel látja az érdeklődésem, szívesen megválaszolja négyszemközt minden kérdésem később.
Aláírtunk egy titoktartási nyilatkozatot, majd kötetlen beszélgetésünk alatt felpörögtek az események. Egyre fesztelenebbül tudtunk egyeztetni, feltettem azon kérdéseim, amelyeket már-már kellemetlennek, érzékenynek gondoltam. Tibor ezeket természetesen, gond nélkül, teljesen világosan megválaszolta. Ez volt az a pont, ahol kifogytam minden kifogásomból.
Relatív gyors volt, egy bő hónap alatt lefutott minden, a legtöbb idő a szerződés véglegesítésével telt el. Tibor rendkívül készségesen állt hozzá, minden kérdésben közös konszenzus született.
Mi fogott meg a koncepcióban?
Soha nem állt tőlem távol a szépségipar. Amikor elmentem az első találkozóra, és utána olvastam rájöttem, hogy az EverDermnek olyan metodikája van, amivel könnyen tudok azonosulni, értem a filozófiáját, miért úgy működik, ahogy. Az egész hangulatát át tudtam érezni, nyilván nem ez a legfontosabb szempont, hanem az üzleti része, de ott is elég hamar kiderült, hogy ez egy jó választás.
Mi a feladatod? Hogyan működsz együtt a központtal?
A feladatom a hálózatban saját egység nyitása mellett további magyar franchise partnerek keresése, a velük való tárgyalások lebonyolítása, illetve a meglévő partnerekkel is én fogom tartani a napi kapcsolatot.
Hivatalosan az én vállalkozásom a franchise központtól függetlenül működik, de közben összebarátkoztunk, nagyon hasonlít a személyiségünk, nagyon megkedveltem a tulajdonosokat. Miközben egyre jobban érdekelt a koncepció, a tulajdonosok egyre jobban belevontak a napi munkába. Próbálok, minél építőbben részt venni a közös folyamatokban, a marketingben, HR-ben, ott lehetek a belső üléseiken, ez nagyon megtisztelő, és úgy érzem, hogy hozzáadott értékkel is tudok szolgálni. Úgyhogy sokkal szorosabb a közös munka, mint amit a szerződésünk indokolna.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A budapesti franchise kiállításon bemutatkozó MozgásKlinika lehetővé teszi az izületi fájdalmak hatékony, tartós kezelését - többek között ennek is köszönheti a hálózat robbanásszerű növekedését.
A teljesen új megközelítéssel dolgozó My Infraslim hálózat hazánkban folytatja a franchise terjeszkedését. A szlovén franchise rendszer már 15 infra stúdióval rendelkezik a saját piacán, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországon is megnyissák az első szalonjukat.
A budapesti franchise kiállításon bemutatkozó EverDerm élvonalbeli technológiák alkamazásával, már-már futurisztikus kezelések segítségével különbözteti meg magát más, hagyományos szépséggel foglalkozó cégtől.
Gyere el június 21-én a budapesti EverDermben megrendezésre kerülő franchise nyílt napunkra!
Lézeres szőrtelenítés, esztétika, bőrszépészet. Az EverDerm a legmodernebb, prémium orvosesztétikai kezeléseket nyújtja személyre szabott párosításokban.
legolvasottabb
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
2011-es magalakulása óta több mint 160 taggal bővült Olaszország egyik legnagyobb közösségi franchise hálózata.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
népszerű a fórumban
Családanya és sikeres vállalkozó
Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promóció, arról, hogy jaj de jó a Kiwisun. Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, például mennyi az anyagi...
Curves: 50 klub a cél
Szép estét! Érdeklődni szeretnék, van-e lehetőség még Curves klub nyitására Budapesten? Kérem, tájékoztasson az aktuális helyzetről és a nyitási...
Családanya és sikeres vállalkozó
Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promó, arról hogy jaj de jó a Kiwisun xD Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, mennyi az anyagi vonzata a...
Curves: 50 klub a cél
Szép estét! Érdeklődni szeretnék van e lehetőség még Curves klub nyitására még Budapesten? Válaszát előre is köszönöm
Partnereket keres a Curves
Kedves Eszter! A budapesti Curves helyszíneket itt találja, ha pedig saját Curves klubjának megnyitását tervezné, akkor ide kattintva talál további információt,...
Partnereket keres a Curves
Nagyon tetszik! Érdeklődnék,hogy Budapesten van-e ilyen klub? Ha igen akkor hol van? Szeretnék én is jelentkezni.Eszter
Szépségközpont egyszerűen
A GrupoConcept 9. születésnapja Április elején tartotta fennállásának kilencedik évfordulója alkalmán rendezett összejövetelét a BodyConcept és DepilConcept...
Húsz éves a magyar High-Care
High Care Studio Veszprém: Óváros tér 1.