Nulláról építené újra az oktatást egy lengyel koncepció

Edukido / Az oktatási koncepció játékos módszertannal teszi hozzáférhetővé egy komplex tudásanyagot
Csütörtök
2023.03.02.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira.
 

A tanodák főleg 3-12 éves gyerekek számára tartanak képességfejlesztő órákat, melyeken kreatív környezetben, építő kockákkal sajátíthatnak el komplex tudást. Leginkább úgy lehet gondolni az Edukido-ra, mint egy oktatási intézmény, amelyben az egyetemi, magasszintű gondolkodásra készítik fel az óvodáskorú fiatalokat. A cél, hogy a gyerekek egy-egy LEGO robot vagy jármű összeállításakor alapvető tudományos és technológiai alapelvekkel ismerkedjenek meg, mely segítségével hatékonyan fejleszthető a logikai készségük.

Egyre inkább kihívást jelent a mindennapi oktatásban a fiatalok felzárkóztatása a mindennapi élettel. Joggal érezhetik úgy a szülők, és főleg a gyerekek, hogy az oktatási intézményekben akár több évtizedes lemaradásban is van a tananyag és nem kapják meg azt a gyakorlati felkészítést, ami például egy munkahelyen vagy saját vállalkozásban való érvényesüléshez szükséges. Nem meglepő tehát, hogy egyre több család dönt a továbbképzés, délutáni órák mellett, hogy a hiányos oktatást legalább részben ki tudják pótolni és gyermekeiket felkészíteni a jövőre.

Szemben egy programozó iskolával például, ez a fajta oktatás különösen hatékony a legfiatalabbak számára, akiket a kétkezi alkotás és a térbeli építkezés jobban leköt. Az órák általában a rövid bevezetők videók után gyakorlati feladatokból állnak, konkrét utasítások nélkül. Ennek megfelelően az Edukido-ban töltött idő inkább a kísérletezésről, beszélgetésről és gondolkodásról szól, nem pedig a merev, iskolapadban töltött, egyirányú előadásokról.

A módszertan nem tantárgy függő, az iskolai képzést kiegészítő módon pont a legtöbb oktatási rendszer programjában hiányos területeket hivatott pótolni és fejleszteni. Egyben választ is ad az új generációk aktuális kihívásaira és lehetőséget ad a releváns képességek kreatív, játékos elsajátítására. Mindemellett naprakész témákkal szembesülhetnek a fiatalok, pl. megújuló energiák, mérnöki logika, gravitáció, hidak, űrhajók, stb. és ezek működését, egyszerűen, LEGO kockák segítségével teszi elsajátíthatóvá.

A lengyel hálózat hatékony, új módszerének köszönhetően el is nyerte az EU támogatását az unión belüli terjeszkedésre és ennek megfelelően, több mint 50 tanoda után külföldre tekintenek. Horvátország és Macedónia mellett az utóbbi évben a közép-európai térségben terveznek további egységeket nyitni, hogy még több szülő és gyermek számára elérhetővé tegyék ezt a módszertant. A tanodák kis helyigénye és az alacsony tőkebefektetés az induló vállalkozókat, oktatókat és trénereket sem zárja ki a csatlakozásból.

A tanfolyamok elindíthatóak akár iskolai egy iskolai tanterem délutáni bérbevételéve. 

A koncepció franchise rendszere egyedülálló lehetőséget biztosít mindazok számára, akik egy kipróbált, hosszú távon jövedelmező vállalkozást indítanának az oktatási szektorban.


LEGO és robotika / a játékkockák és a tananyag alacsony tőkeigénye miatt könnyen elindítható egy Edukido tanoda
Edukido franchise partner jelentkezés
Edukido franchise partner jelentkezés
If you see this, leave this form field blank
Franchise tanácsadó