A McDonald’s után a Starbucks is „újra nyit” Oroszországban Stars Coffee néven
Több mint 130 kávézó várja vendégeit az új név és logó alatt.
Rapper és vendéglátós páros vásárolta meg és brandelte át az amerikai hálózat egységeit. Moszkvában a zenész, Timati mutatta be az első egységet, a logót és az új designt, mely erősen emlékeztet a Starbucks-ra. A tulajdonsok szerint azonban itt véget is érnek a hasonlóságok, ami biztos, hogy a szankciók miatt változtak a beszállítók, ezzel pedig a felszolgált kávé minősége is.
A Starbucks nem kommentálta a hasonlóságokat, de annyit hozzá tettek, hogy számukra már nem releváns az orosz piac. A hálózat május 15-én zárta be közel 130 kávézóját, 2 000 dolgozójával. Az új vezetés szeptember végére ígéri a teljes visszatérést, de folyamatosan tervezik „újra nyitni” egységeiket.
A legmeglepőbb, hogy a szerződésben nem a McDonald’s vagy a Renault példáját követték, ugyanis a hírek szerint a Starbucks nem rendelkezik visszavásárlási joggal. Az új tulajdonosok annyit árultak, hogy komoly összeget fizettek a hálózatért (a McDonald’s nem publikált összeget, míg a Renault egy rubelért adta el részesedést). „Ugyanannyit fektettünk bele, mint amennyit fizettünk érte.” Mondta Pinskiy. „Ez egy drága élmény.”
Érdekesség, hogy Timati-nak van már egy koncepciója, a Black Star Burger, ahol a vásárlók megkóstolhatják a „Timati Burger-t” is. Emellett az orosz kormány hangos támogatója, sőt egy 2015-ös számában állítja: „Putyin a legjobb barátom”.
A páros másik tagja Pinskiy elmondása szerint még életében nem ivott kávét, de komoly étterem portfólióval rendelkezik, illetve Timati-val közösen üzemeltetik a 3 egységes REDBOX koncepciót.
Az „új” logó, mely jobban emlékeztet a Starbucks emblémájára, mint az amerikaiak által a Közel-Keleten használt variáns (melyen nem a hableány/szírén szerepel).
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
