Újra nyit a McDonald’s Ukrajnában
A cég bejelentése szerint egy fokozatos indulásról van szó, első körben a kijevi és nyugat ukrajnai egységeinek egy része tér vissza a következő hónapokban. Azonban az, hogy a 109 McDonald’s mekkora része lesz látogatható még nem ismert. A hálózat számára nem csak a háború, hanem az ellátási láncok sérülése is nehezíti a visszaállást.
„A hatóságokkal, katonai szakértőkkel és beszállítókkal történt hosszas egyeztetéseket követően, és a dolgozóink kérésére döntöttünk úgy, hogy lépcsőzetesen újra indítjuk éttermeinket Kijevben és Nyugat-Ukrajnában, ahol más vállalkozások már biztonságosan működnek.” Nyilatkozta Paul Pomroy, a McDonald’s International alelnöke.
Majd hozzátette, hogy elkezdtek tárgyalni a beszállítókkal, és néhány hónapon belül el tudják látni az egységeket, mindennel, amit a vásárlók szeretnének, illetve jelentős biztonsági intézkedéseket is bevezetnek érthető okokból.
Mint arról korábban is írtunk, a háború kitörését követően, mind Oroszországban, mind Ukrajnában bezártak a McDonald’s gyorséttermei. Összesen közel 1000 egységet veszített ezzel a hálózat, az orosz részen már újra indult a koncepció, új név és brand alatt, míg Ukrajnában egyelőre várat magára a nyitás, annak ellenére, hogy az elmúlt közel fél évben a McDonald’s tovább fizette 10.000 dolgozóját az országban.
Pomroy hozzátette, hogy fontos a helyi gazdaságnak is a McDonald’s újraindulása, és a hit, hogy visszatérhet az élet a régi kerékvágásba.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.