NFT a franchise hálózatoknál?
A Bitcoin és a blockchain technológia volt az elmúlt évek nagy durranása, habár az előbbit még kerülgetik a nagy hálózatok a blockchain alkalmazására már nyitottabbak. Ahogyan a bitcoin úgy az NFT-k is az utóbbira épülnek, ennek lényege hogy még a kriptovaluták jól funkcionálnak fizetőeszközként, az NFT fizikai termékek helyettesítésére irányul.
Az NFT (nem helyettesíthető token) lényege, hogy kis darabszámban indul útjára, minden tokennek egyedi célja van és a bitcoinnal ellentétben nem oszthatók tovább. Az NFT-k előnye, hogy egyediek, szinte bármi tokenizálható általuk. Kézenfekvő alkalmazásuk a koncertjegyek helyettesítése, de festmények és ingatlanok számára is létrehozható NFT. Minden idők harmadik legértékesebb festménye egy még élő művésztől pont NFT-ként lett értékesítve 69.3 millió dollárért. Míg egy digitális festményhez bárki hozzáférhet, csak a tulajdonosnak lesz NFT-je, hogy igazolja valóban az övé.
Erre a technológiára épül a Domino's, a világ legnagyobb franchise hálózatának is a legújabb kampánya. Ahogyan a McDonald's-nak is számos rajzfilm figurája volt régen, úgy a Domino's történetében is akad néhány. A hálózat "Noid" nevezetű karaktere még a 80-as években készült, mai szemmel kissé furának találnánk egy nyuszi jelmezbe öltözött főgonoszt, akinek a célja, hogy megakadályozza a Domino's pizzáinak célba érését.
Az idejétmúlt marketing eszközt most az NFT kapcsán hozza vissza a köztudatba a pizzalánc. Három darab 3D-s modellt tettek fel aukcióra online. Mindegyik egy-egy a karakter által használt eszközt ábrázol és minden esetben 48 dollárról indult az aukció. Egyenlőre nem tudni, hogy a bevétellel mit kezd a Domino's, habár utaltak rá, hogy a Noid további megjelenéseire fordítanák azt. A Domino's előtt is kísérleteztek már NFT-vel a hálózatok, legutóbb a Taco Bell indított egy NFTacoBells kampányt, amelynek a bevételei a hálózat alapítványához kerültek jótékony céllal.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Egy érdekes gasztro lehetőséget kínál a Bike Cafe mely az Ice Cream almárka alatt kerékpáros modelljében fagylalttal hódítaná meg az utcákat.
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.