Brainobrain / Két éve már a hazánkban is megjelent az oktatási koncepció
Hétfő
2021.03.22.
Folyamatosan erősödik hazánkban a magánoktatási szektor, melynek köszönhetően egyre több külföldi koncepció jelenik meg a piacon. A 42 országban jelenlévő, közel 1000 iskolával rendelkező Brainobrain készségfejlesztő hálózat hazai mester partnerével, Czeglédi Tamással készítettünk interjút.
 

Miért döntöttetek úgy, hogy behozzátok Magyarországra a koncepciót?

Azért indítottuk el 2018-ban az első budapesti egységet, mert a társammal együtt úgy éreztük, hogy a hazai matematika oktatás nem kielégítő. Egy kicsit a „mit”-tel és „hogyan”-nal is baj van. A hogyannal talán a nagyobb a baj.

A mai matematika oktatás egyik hiánya, hogy a képletekre és feltevésekre épít, nem pedig a logikus gondolkodásra tanítja meg a gyerekeket. Idejét múlt az a rendszer, amely csak leadja a diákoknak a kétismeretlenes egyenlet megoldóképletét, de arra már nem tanítja meg őket, hogy a mögöttes logikát is megértsék. Ezzel pedig nemhogy nem szeretik meg a számokat, hanem éppen elidegenednek a területtől. Nyilván ez nem mindenkire igaz, csak arra az elsöprő többségre, akiből nem lesz matematikus vagy mérnök. Csak ők, az eleve nagyon tehetségesek jutnak így el a „mit” kérdéséig, nevezetesen hogy az izgalmas rész – nagyjából az utolsó 300 év felfedezései – amire a modern technológia épül, csak a középiskolai matematika után jönne. A következő években egyre kevésbé fog ez a rendszer megfelelni a modern kor elvárásainak. De ez természetesen nem csak a magyar iskolákra igaz, a jövő kihívásaira más európai vagy ázsiai rendszerek sincsenek felkészülve. Máshogy kellene tehát hozzáállni. A megoldás biztos, hogy nem egyszerű, és nekünk sincs kész válaszunk, de abban biztosak vagyunk, hogy az erős alapra szükség van. Ezt a jelen rendszer is jól azonosítja, de kérdés, hogy mekkora százalék kapja meg végül ezt az erős alapot. A válasz tehát nem még több képlet lesz, hanem a számokkal való jobb barátság, az analitikus, logikus gondolkodás, a koncepcionálás, vagy éppen az algoritmikus gondolkodás képessége. A jövőállóság a képességek elsajátításán és az alkalmazkodóképességen múlik.

A negyedik ipari forradalomban szinte egyik pillanatról a másikra teljes szakmák tűnnek el, miközben új, addig ismeretlen szektorok jönnek létre, ez pedig állandó alkalmazkodást igényel. A szülők is joggal tanácstalanok, hiszen nincs egyértelmű válasz arra, hogy mit tanítsanak a gyermeküknek, ami 5-10 év múlva is releváns lesz. Erre nyújt kiváló megoldást a Brainobrain, hiszen olyan alapvető készségeket és képességeket fejlesztünk, amelyek nem egy technológiától, képlettől vagy bemagolt tudástól függenek. Mi elsősorban adaptálódni tanítjuk meg a gyerekeket.

Pontosan hogyan néz ki egy ilyen óra, mit tanulnak nálatok a diákoknak?

Három olyan készség vagy ismeret van, amelyben a legtöbb szakértő megegyezik, hogy elengedhetetlen az új generációk számára. Ebből az első az idegen nyelvek – jelenleg főleg az angol - ismerete, mely mára nélkülözhetetlenné vált, a másik tényező szintén ide kapcsolódik: a nemzetközi környezetekre való felkészítés is egyre fontosabb a globalizálódó világban. Különösen ahogy az internet hatására mindennapi a határokon átívelő kommunikáció.

Az utolsó faktor – a digitális készségek – állnak a legközelebb hozzám, több cégem is ezen a területen működik. Azt látjuk, hogy erre van a legkevesebb válasz a piacon. A Brainobrain mindhárom problémára megoldást nyújt, mindezt anélkül, hogy kifejezetten angolt oktatnánk vagy programozásra tanítanánk a gyerekeket.

Maguk az órák kiscsoportosak, maximum 12 fősek, de az az érdekünk, hogy minél kevesebben legyenek egy foglalkozáson, így nagyobb figyelem jut minden egyes gyerekre. A képzés 4-14 éves korig tart, de ez inkább a hivatalos indiai elképzelés ott ugyanis 4 éves kortól a legtöbben tudnak már számolni, a számokat leírni, illetve akár másfél órán át koncentrálni egy feladatra. A mi kulturális kondícionálásunk erre nagyjábó hatéves korra készíti fel a gyerekeket.. A tapasztalataink szerint, akkor működik a rendszer a legjobban a módszer, ha a gyerek legalább 1-től 10-ig le tudja írni a számokat.

A magyar oktatási rendszer legnagyobb problémája, hogy nem igazán támogatja az individuális gondolkodást, helyette a középre tagozódást részesíti előnyben. Aki lemaradt azt fel kell zárkóztatni, aki meg az osztály előtt jár az maradjon le egy kicsit, kérdezzen kevesebbet. Alapvető élményünk, hogy ha csöndben vagy, és nem vesznek észre, nagy baj nem lehet. Ez talán a magyar (vagy regionális) életfilozófia legszembetűnőbb sajátossága és az oktatási rendszer legnagyobb bűne. Az élet ugyanis nagyon nem ilyen. Fel kell tudunk hívni magunkra a figyelmet, bármit szeretnénk elérni, önállóan kell gondolkodni, de megoldanunk a problémákat inkább csoportban. A Brainobrain a téren a hazaitól merőben eltérő szemléletet követ. Az abakuszos mentális aritmetikára épülő módszertan nem csak a matematikai koncepcionálásra tanítja meg a gyerekeket, hanem független gondolkodásra és problémamegoldásra is.

Emellett a rendszer egyik különlegessége, hogy nagyon erőteljesen épít a pozitív gondolkodásra, illetve visszacsatolásra.

18 éve tökéletesedik a Brainobrain, de maga a módszertan is eleve egy több ezer éves eszközön, logikán alapul. Indiában, ahol a hálózat első iskolái létrejöttek ez olyan szinten meghatározó lett, hogy 10-12 éves korukig nem is használhatnak számológépet a gyerekek. Az abakusszal segítjük a helyiérték koncepció megértését, így a számolást is készségszinten tanulják meg.

Csak fejben számolást, matekot tanulnak a gyerekek?

Nem, a módszertan számos alapvető készség elsajátítását teszi lehetővé. Azáltal, hogy folyamatosan koncentrálni kell az órán és állandó kihívásokkal szembesülnek a gyerekek a felnőtt életben való versenyhelyzetre is fel tudjuk őket készíteni. De nem csak számolásról van szó, az állandó koncentráció mellett az órákon felváltva kreatív feladatokkal is szembesülnek. Így nem csak a bal, hanem a jobb agyféltekét is megmozgatjuk és a finommotorikai funkciókat fejlesztjük. Ezáltal változatos, és a gyerekek számára is élvezetes kihívásokkal tudjuk szembesíteni őket. A megoldandó feladatok és a terhelés változatossága a rendszeres pozitív visszacsatolással, biztatással kombinálva pedig az egész tanulási folyamatnak egy játékosságot is kölcsönöz.

Véleményem szerint, ez egyben a franchise rendszerünk egyik megkülönböztető jegye is, egyrészt kevésbé jövőálló ismeretek helyett alapvető készségeket tanít, másrészt pedig a hasonló abakuszos koncepciókkal ellentétben teljeskörű oktatást nyújt, mely nem csak a számolásra terjed ki.

A tradicionális oktatási rendszer középre tagozódása helyett az oktatóink egyénre szabott figyelemmel, és pozitív hozzáállás segítségével zárkóztatják fel a lemaradókat. Magabiztosságra nevelik a gyerekeket, akik így önerőből, önmaguktól is képesek együtt haladni a csoporttal.

A Brainobrain a komplex módszertannal jó alkalmazkodóképességű gyerekeket igyekszik kinevelni, és felvértezni őket olyan képességekkel, melyekkel önállóan is szembe tudnak nézni a jövő kihívásaival.

Melyek a legfontosabb készségek a gyerekek számára?

Amennyiben a koncentráció, a figyelemfenntartás és az érdeklődés képességét el tudják sajátítani a fiatalok, akkor tulajdonképpen bármit meg tudnak tanulni és nem függenek majd olyan tudástól, amely néhány év múlva már lehet, hogy elavulttá válik.

Engem is ez az alkalmazkodóképességre való nevelés fogott meg a leginkább. Amikor az oktatási szektort vizsgáltam kevés olyan hálózatot találtam, ahol hasonló módszertant alkalmaznak és a nemzetközi háttér is meg van.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

A mintaegységünket közel 3 éve nyitottuk meg Budapesten. Az azóta eltelt idő egyértelműen bebizonyította, hogy hatalmas igény van a kurzusainkra. Jelenleg mind a fővárosban, mind pedig a vidéki településeken keressük leendő partnereinket.

Az eddig tapasztalataink szerint a 10-15 ezeres lakosságszámot meghaladó településeken már sikeresen tudnak iskoláink működni. Tekintettel arra, hogy nem szükséges külön egységet nyitnia a partnereinknek, akár már 1,5 millió Ft tőkebefektetéssel is franchise átvevővé lehet válni.


Czeglédi Tamás / A Brainobrain magyarországi mester partnere
Franchise tanácsadó