Behálózza Európát a lengyel programozóiskola
A járványhelyzet ellenére két új országban is nyitott a lengyel Coders Lab programozó iskola.
Mind a tantermi oktatást és mind pedig a határokon átívelő terjeszkedést nehéz helyzetbe hozta a pandémia. Ennek ellenére a Coders Lab még tavaly év végén is tudott nyitni Ausztriában, amikor a második hullám közepette szinte mindenhol lezárások voltak. Idén pedig máris a következő egységüket nyitják, ezúttal Spanyolországban, Európa másik sarkában.
Az új spanyol egység már egy coworking iroda részeként lesz kialakítva, így szándékoznak a hálózat vezetői összekötni a programozó képzést elvégző diákokat leendő munkaadóikkal. Az új átvevő - Oxygen Workspace - az oktatás mellett egyben szabadúszó szolgáltatásokat biztosítanának cégek számára és egyszerre oktatnák az egyéni vállalkozóként dolgozó programozókat.
Az osztrák átvevő egy nemzetközi oktatócsoport, az eduPRO GmbH. Számos különböző képzés mellett most a Coders Labs tananyagán keresztül már informatikai témákban is fel tudják készíteni a diákokat.
Spanyolország a negyedik ország - Ausztria, Románia és Indonézia mellett-, ahol már franchise rendszerben iskolát nyit a Coders Lab. A koncepció tovább keresi partnereit elsősorban Európában, így hazánkban is.
A COVID helyzetre való tekintettel a hálózat vezetői március végéig támogatják az új belépő partnereket is, így az új franchise átvevők ebben időszakban a csökkentett belépési költséggel – 10 ezer euró mellett – nyithatnak saját Coders Lab egységet.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector oktatás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
