A hét minden órájára egy Duna House
A koronavírus járvány ellenére is sikeresen terjeszkedik az ingatlanhálózat, mely csütörtökön a 168. hazai egységét nyitotta meg.
Szolnokon megnyíló DH irodával, mely már a második a Tisza-parti városban, tovább erősíti a hálózat a régiós lefedettségét, illetve jelenlétét. Az elmúlt egy hónapban ez már a harmadik új egysége a franchise rendszernek, hiszen novemberben Solymáron, illetve Miskolcon is nyílt ingatlaniroda.
Annak ellenére, hogy az első hullámban kezdetén 80 százalékkal este az ingatlan értékesítések, a karantén feloldását követően egy gyors V alakú visszapattanást tapasztalhattunk a szektorban, sőt júniusra több tranzakció volt a piacon, mint egy évvel korábban.
Ám nem csak a hazánkban, hanem a határokon túl is, Lengyelországban is növekedni tudott a csoport, ahol így már 80 Metrohouse egységgel van jelen. A lengyel piacon vezető Metrohouse különlegessége, hogy a Gold Finance 2018-as megvásárlása óta a franchise partnerek már nem csak ingatlanközvetítői tevékenységet végeznek, hanem hitel, illetve biztosítás közvetítéssel is foglalkoznak.
Az elmúlt évek gyors növekedésének köszönhetően januárban a Magyar Franchise Szövetség a 2019. év Legdinamikusabban Fejlődő Hálózata elismeréssel jutalmazta.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
