Koronavírus-biztos vállalkozások?
A franchise egyik előnye a rendszerszintű működés, ennek köszönhetően a nagyobb hálózatok könnyebben túlélték a korábbi gazdasági leállást. A nagy éttermek - például McDonald's - gyorsan átálltak a házhozszállításra, a kiskereskedelmi hálózatok - pl. Perfect Nails - pedig az online webshop segítségével vészelték át az időszakot. Ezek az eszközök kevésbé elérhetőek egy kisebb vállalkozás számára, de mi van akkor, ha eleve koronavírus-biztos a koncepció?
A Bubbles önműködő mosodákat üzemeltet, melyek önkiszolgáló jellegük miatt kedvelt befektetési lehetőséget kínálnak a franchise átvevőknek. A koronavírus alatt azonban tovább erősödött a jelenlétük, hiszen ebből adódóan személyzet nélkül is - és így a fertőzés veszélye nélkül - üzemelni tudtak. A korábbi karantén ideje alatt egy jól időzített házhozszállítási szolgáltatással tovább bővítették a szolgáltatásaikat. Egy Bubbles egység megnyitásához szükséges befektetés 4-5 év alatt megtérül, egy karanténhelyzetben pedig még kívánatosabbá válhat a fogyasztóknak, ha fertőtlenítő mosásra van éppen szükségük.
A franchise szektor következő nagy áttörésének az oktatás ígérkezik. Ennek egy példája a lengyel programozó iskola, amely a koronavírus idején az online rendszere segítségével időben át tudott térni a távoktatásra. Az "iskola hálózatok" között válogatva számos típust találni, vannak kifejezetten nyelviskolák, óvodák - pl. Maple Bear - de az utóbbi évek legsikeresebb iskolatípusa programozást tanít. Ebben a kategóriában találni tizenéveseknek és felnőtteknek szóló képzéseket is - a Coder's Lab ez utóbbit kínálja. A hálózat alacsony befektetési igényű, gyors indulást kínál a vállalkozóknak, hiszen a rendszer elsősorban a szoftverre épül. Ennek segítségével a diákok a saját számítógépükön is folytathatják a képzést, így pedig megspórolható a kezdeti géppark felállításának költsége is.
A GreenLine Clean környezetkímélő kéziautómosást kínál az ország számos pontján és már külföldön is jelen vannak. A szolgáltatás egy tágasabb térben történik és kisebb az átlagos napi vendégszám, hiszen a sofőrök ott hagyhatják az autót. Ezáltal csökkenthető a fertőzés esélye, a gumikesztyű, maszk és tisztítószerek használatával pedig szinte teljesen érintésmentessé válik a folyamat. Fix egységek mellett mobil autómosó működtetésére is van lehetőség, az általános tapasztalat pedig az, hogy egy karantén-helyzet idején ezek forgalma tovább nő. A GreenLine Clean egyik legfontosabb előnye a második hullám esetén az emberek növekvő igénye a higiéniára, melyet egy gyors, gépi mosás nem feltétlen tud biztosítani
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Gyakran halljuk, hogy a mai fiatalok lusták nem dolgoznak, és azt is, hogy lehetetlen velük dolgozni, lakást venniük, továbblépniük, de melyik igaz, ha egyáltalán bármelyik az?
Biztonságos üzlet a franchise? Új irányelvek az európai piacon
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Egy jól működő vállalkozást szeretnél franchise rendszerré alakítani és terjeszkedni? Íme néhány fontos szempont, amit érdemes figyelembe venned egy franchise koncepció kialakításakor.
legolvasottabb
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...