10 év után újra Magyarországon a Gloria Jean’s
A Gloria Jean’s kávézó visszatér Magyarországra, a tervek szerint 10 új egységet nyitnak a öt év alatt. Az első két presszó a Szent István Bazilikánál és az Arénában nyílik meg a következő hónapokban.
Tahir Mahmood a Gloria Jean’s Coffees Hungary Kft. vezető menedzsere, elmondása alapján a hálózat, az amerikai kávézás egyik hazai úttörője. A rendszer már korábban is jelen volt Budapesten, 2006-ban nyílt az első két egység a Hősök terénél, illetve a Mammutban. De a 2008-as gazdasági válság során az átvevők bezártak és azóta sincs Gloria Jean’s hazánkban.
„Mi vagyunk a Gloria Jean Coffee legnagyobb franchise partnere a tengerentúlon, csak Chicagóban 13 egységgel, sőt mi visszük az első kávézót, amit a hálózat megnyitott még 1979-ben.” Mondta Mahmood a Budapest Business Journal-nak.
“A Chicagói sikerünk után, megvettük a mester franchise jogot Magyarországra az RFG (Retail Food Group) Ausztráliától, mely eddig birtokolta ezen jogokat.” Érdekesség, hogy ez a csoport több amerikai franchise hálózat mester jogával is rendelkezik hazánkra, például a Crust Pizza, Donut King, Michel’s Patisserie vagy a Pizza Capers. (szerk.)
Az első két lokáció után szeretnének újabb egységeket nyitni, ehhez keres a GJC Hungary franchise partnert legalább 250,000 euró (kb. 86 millió Ft.) tőkével.
A lánc még 40 éve indult Chicagótól nem messze Long Grove-ban, a kávézót Gloria Jean Kvetko kezdte férjével Eddel. A koncepció rövid ideig maradt családi vállalkozás, 1991-ben eladták a hálózatot. Nem sokkal később 1996-ban megnyitott az első külföldi egység Sydney-ben, azóta több mint 50 országba terjedt szét a rendszer közel 800 kávéházzal.
Forrás: Budapest Business Journal
Amennyiben további információt szeretne kapni a franchise ajánlatról, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
