Programozásban a jövő
Szerbiában, Zentán nyitott Logiscool iskolát Barši Anita. Egy év sikeres működés után most terjeszkedésben gondolkozik.
A környező régiókban - így Magyarországon is - nem meglepő módon egyre több hasonló, IT-ra és programozásra szakosodott hálózat kezdett terjeszkedni az utóbbi időszakban. A közeljövőben előreláthatólag át fog alakulni a munkapiac, egyre több szakterületen elengedhetetlen tényezővé válnak majd a számítógépes alapismeretek. A programozás a 21. század alapvető készségévé válik, amellyel minden gyermeknek rendelkeznie kell. Habár a fiatal generációk eddig is aktív internetes és digitális felhasználók voltak, sokan már nem elégednek meg azzal, hogy csupán használói legyenek ezeknek az eszközöknek, hanem alkotni is akarnak.
Matematika tanárként, Barši Anita is felismerte a növekvő igényt a fiatalok programozásra való oktatására. Anita új vállalkozás indítása helyett megismerkedett a Logiscool hálózattal, a franchise koncepció lényege, hogy a gyermekeknek szórakoztató módon tanítson programozást és egyéb digitális készségeket. A Logiscool élmény-alapú oktatási rendszere megihlette a lelkes vajdasági vállalkozót, aki 2018-ban meg is nyitotta első Logiscool iskoláját Zentán.
"Először egyetlen iskolát akartam nyitni, de mostanra már megkezdődtek a mester franchise jogról való tárgyalások Szerbia egész területére. Zenta egy kisváros, ennek ellenére mégis sikeresen tudtunk működni. Minden kurzus 17 hétig tart, akár egy szemeszter az iskolákban, eddig három ilyet vezettünk végig. Július elsejétől, a nyári szünetben pedig táborokat rendezünk a diákoknak."
Anita szerint a Logiscool lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy megtanuljanak programozni, ugyanakkor nem száraz módon, tankönyvből, hanem gyakorlattal egybekötve, szórakoztató módon. A diákok minden héten két órát töltenek egy-egy játék elkészítésével, minden elemet ők programoznak le. Ez a gyakorlati tanulásra épülő módszer fejleszti az algoritmikus gondolkodásmódjukat, a kreativitásukat és a problémamegoldó készségüket. A gyerekek örömmel jönnek, rendszeresen, kis csoportokban dolgoznak. A kurzusok 7 és 18 év közötti fiataloknak szólnak, egy csoport 6-tól 10 főig terjed. Az oktatók maguk is gyakran diákok vagy végzős hallgatók, akik egy külön tanfolyamon mennek át, hogy elsajátítsák a képzés anyagát és a szükséges pedagógiai készségeket.
A magyar franchise átvevő számára folyamatos támogatást nyújt a Logiscool franchise központja, a hálózat külön oktatási platformot (ScoolCode) és programozási nyelvet biztosít számára. Egyszerű és hatásos marketing eszközöket kap, a központ megmutatta neki, hogyan erősítheti iskolája brandjét és, hogy hogyan boldoguljon a napi üzemeltetési feladatokkal.
A Logiscool 2014-ben indította első iskoláját Magyarországon. A hálózat gyorsan terjeszkedik, jelenleg 12 országban, több mint 70 iskolával működnek.
Other concepts from sector oktatás
Friss hírek
Mutasd mind
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 ...
Az AI mégsem megoldás a gyorséttermek minden problémájára?
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyháj...
