„Megbízható márkát építünk”

Erős hálózatot és egy jólismert márkát szeretnénk felépíteni. A célunk eléréséhez elengedhetetlenek a megfelelő partnerek. Közösen, megfelelő tudással és elhatározással sikerülni is fog.
- Lubor Lelovits, a Mr. Kebab alapítója.
Kedd
2018.01.16.
12 év előkészület után nemzetközi terjeszkedésbe kezd a Mr. Kebab gyorsétterem franchise. A hálózat Magyarországon is keresi leendő partnereit.
 

A Kassán alapított Mr. Kebab gyorsétterem lánc többéves előkészületet követően, kitapasztalt, mégis friss koncepciójával nemrégiben belépett a cseh piacra és célba vette Magyarországot. Lubor Lelovits alapító-tulajdonossal beszélgettünk a hálózat jövőbeli terveiről.
Szlovákiában már 12 éve van jelen a Mr. Kebab, az elmúlt évben pedig elkezdődött a márka külföldi terjeszkedésének előkészítése is. Mi volt a legnehezebb az elmúlt időszakban?
12 év nagyon sok időnek tűnhet, de a kezdetekkor mindössze az ötlet, nagyratörő terveink és az első üzlet volt meg. A hosszútávú tervem már akkor is egy franchise hálózat építése volt. Tudtam, hogy sokat kell tanulnom és tapasztalatot szereznem, mielőtt belevághatunk a franchise terjeszkedésbe. Az első öt évet kísérletezéssel töltöttem. Ennyi időt vett igénybe a megfelelő technológiák megtalálása, a hibák kiküszöbölése, az ételek előkészítésének finomítása és a logisztikai feladatok kidolgozása.
Akkoriban robbant a gazdasági válság, azért 3-4 éven keresztül magunk működtettük az egységeket, melyektől a mai napig nem szeretnék megválni. Közben persze tökéletesítettük a rendszerünket, befejeztük a működési tervünket és megszereztük a forrásokat és eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a terjeszkedéshez.

Mik a várakozásai a nemzetközi és magyar piacok kapcsán?
Ahogy említettem a kezdetektől fogva egy nemzetközi franchise hálózat létrehozása volt az elképzelés, amikor pedig készen álltunk a bővülésre, természetes módon a környező országok meghódítása lett a cél. Első lépésként a cseh piac felé fordultam, ahol már fejlett és megszokott a franchise rendszerek működése. A Mr. Kebab indulásakor Szlovákiában nem volt nagy aktivitás a franchise szegmensben, így Csehországba jártam kiállításokra, majd tagja is lettem a Cseh Franchise Szövetségnek. Ebből kifolyólag az együttműködés a cseh partnerekkel organikusan történt. A Cseh Köztársaság mellett a magyar piac meghódítása is fontos célunk. Bízom benne, hogy hamarosan megtaláljuk a megfelelő partnereket, akikkel együttműködve egy erős és megbízható hálózatot tudunk építeni.

Milyen helyszínek ideálisak egy Mr. Kebab üzlet megnyitásához?
A legfontosabb, hogy meglegyen az adott területen a vásárlóerő, hogy a megfelelő méretben tudjon üzemelni az adott Mr. Kebab egység. Megközelítőleg 35.000 fős településtől működhet jól a rendszerünk. Elhelyezkedés szempontjából a belvárosok és bevásárlóközpontok kiemelten fontosak. Két üzlet típust is kínálunk a partnereink részére, a kisebb helyigénye megközelítőleg 60, míg a nagyobbé 120 négyzetméter.

Milyen tapasztalatokra van szüksége a partnereknek, hogy elindíthassák saját vállalkozásukat?
A partnereknek elhivatottnak kell lenniük az üzletük iránt, és a helyi viszonyoknak megfelelően megtalálni a legjobb megoldásokat. Természetesen előnyt jelent, ha a franchise partner már rendelkezik tapasztalattal az üzleti életből, de nem elvárás. A gasztronómia területén sem kell feltétlenül szaktudással rendelkeznie, hiszen tőlünk megkapja a teljes know-how-t, ami alapján sikeresen tudja működtetni üzletét.
Nagyon fontos, hogy az általunk kidolgozott szabályok és stratégia mentén, a franchise központtal együttműködve dolgozzanak a partnereink, hiszen csak közösen tudjuk a legjobbat kihozni minden üzletből és a márkából egyaránt.

Milyen előnyökkel jár a franchise partnerek számára az együttműködés?
A rendszerünk, bár fiatalnak tűnik, mégis 12 év tapasztalat áll mögötte. Legyen szó a megfelelő üzlethelyiség megtalálásáról, az üzletvezető és a személyzet betanításáról, beszállítókról, a megfelelő technológia alkalmazásáról vagy a precízen megtervezett marketing stratégiáról, a partnereink minden segítséget megkapnak a központtól.
Olyan piacon dolgozunk, ahol a hibák nem férnek bele. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött, folyamatosan fejlődve azon dolgozunk, hogy egyedülálló, megbízható termékeket kínáljuk a vásárlóink számára. Azt szeretnénk elérni, hogy a Mr. Kebab márka egyet jelentsen a megbízható minőséggel.


Kovács Márton
journalist

legolvasottabb

Miért nincs Wendy’s Európában? /2024.07.16.

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.

Mennyibe kerül egy McDonald’s? /2022.02.02.

Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.

Biztosítsd be jövedelemforrásod egy ingatlaniroda nyitásával! /2024.06.11.

Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.

Amikor nemcsak egy márkához, hanem egy szakmai közösséghez is csatlakozol – Interjú Bartal Melindával” /2025.06.11.

Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.

A legjobb kiskereskedelmi márkák /2014.04.11.

A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.