Forradalmi technológia
A Personal 20 fitness franchise koncepciója azoknak lett megalkotva, akiknek nincs idejük a rendszeres testmozgásra, mégis fittek szeretnének lenni.
A több mint 20 éves tapasztalattal bíró Personal 20 fitness franchise hálózat megalkotta a forradalmian új edzésmódszert, melyben a klasszikus módszerek keverednek az elektromos impulzusokon alapuló technológiával. „Bizonyított, hogy lehetséges heti kétszer 20 perces edzéssel eredményt elérni” – nyilatkozta a Personal 20 koncepció megalkotója, Alexandre Lourenco. A titok a speciális felszerelésben rejlik, amely az edzések alatt elektromos impulzusokat küld az izmoknak. Ez a stimuláció teszi lehetővé, hogy az izmok teljes egészében aktivizálódjanak és maximális erőt fejtsenek ki. Ennek köszönhetően az edzések hatékonysága kiemelkedő.
„A program, amelyet a Personal 20 edzések során használunk az elektromos stimuláció alkalmazásán alapul, így az ügyfelek elérhetik a számukra ideális alakot, mindössze heti kétszer 20 perces edzés alkalmával. A programot mindig az ügyfeleinkre szabjuk személyi edzők segítségével, így az eredmény garantált“ – mondta el az alapító, hozzátéve, hogy a program ideális azoknak, akik eredményekre vágynak, de nincs sok idejük vagy nem kedvelik a fizikai aktivitást.
Az első Personal 20 klubok Spanyolországban és Portugáliában nyíltak. Ezt követően indult el a nemzetközi terjeszkedés és a gyors növekedés. A franchise hálózat mára Amerikában, a Közel-Keleten, Kínában, a Maldív szigeteken és Lengyelországban is népszerűvé vált.
A franchise koncepció az alapítók – Pedro Ruiz és Alexandre Lourenco portugál üzletemberek és cégvezetők – franchise rendszergazdaként szerzett tapasztalatára épül. A szépségiparban jártas Alexandre Lourenco indította útjára a Magyarországon is franchise partnereket kereső BodyConcept szépségközpont- és a DepilConcept szőrtelenítő franchise hálózatokat. Ez a két márka több mint 110 egységgel van jelen 3 kontinensen. Együttesen több mint 20 millió eurós éves forgalmat bonyolítanak a 950 alkalmazott segítségével.

A két ”testvér-koncepcióhoz” hasonlóan, a Personal 20 franchise partnerek is számíthatnak a hálózat segítségére az első perctől kezdve. “Természetesen segítünk a partnereinknek az oktatásnál és a nyitásnál egyaránt, később pedig rendelkezésükre áll az online oktatói és támogatói központunk is” – emelte ki Alexandre Lourenco. A szakértők által kidolgozott és tesztelt üzleti modellnek és a folyamatos támogatásnak köszönhetően a partnerek a csatlakozást követően minden szükséges tudást megkapnak. A franchise központ képes olyan tudás- és információátadásra, amellyel egy kiváló egészség- és wellness szolgáltatás és élmény hozható létre.
A Personal 20 klub működtetéséhez mindössze pár alkalmazottra van szükség, és a vállalkozás helyigénye sem nagy – mérete 25 és 80 négyzetméter a választott koncepciótól függően. Ennek köszönhetően a működési költségek alacsonyak, a profit pedig maximalizálható sportszerek és étrendkiegészítők értékesítésével. A szolgáltatás működtethető már meglévő fitneszterem részeként vagy önálló egységként is.
Elhelyezkedés szempontjából a lakó és üzleti övezetek a legkedvezőbbek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az üzleti negyedekben van a legnagyobb érdeklődés a szolgáltatás iránt. "Az aktív munkavállalóknak van a legkevesebb idejük edzeni, így ha a fitness terem közel esik a munkahelyükhöz, akkor nagyobb a hajlandóság a szolgáltatásunk igénybevételére. A 20 perces tréningek így számukra a legkedvezőbbek."
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector szépség, egészség, fitnesz
Friss hírek
Mutasd mind
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
