Trambulin vidámparkok Európában
A Sky Zone egy fedett trambulinpark koncepcióban kombinálja a fitneszt és szórakozást. A hálózat Magyarországon is exkluzív franchise jogot kínál.
A sport igenis lehet szórakoztató, a gyerekek, fiatalok és felnőttek egyaránt jól érezhetik magukat, miközben fejlesztik fizikai állapotukat – erre a gondolatmenetre építette fel az amerikai Rick Platt a Sky Zone fedett trambulinpark koncepcióját, és nyitotta meg első egységét 2004-ben. Ez az úttörő szórakoztató fitneszközpont hamar sláger lett az amerikaik körében, aminek köszönhetően 2006-ban megnyílt az első franchise egység és elkezdődött a franchise hálózatfejlesztés.
A Sky Zone expanziós stratégiájának középpontjában a franchise áll, és Európába, így a magyar piacra is országos vagy régiós franchise átvevővel törne be a márka. A jövőbeli partnerek Magyarország vagy a régió egész területére szerezhetnek kizárólagos márkaképviseleti és fejlesztési jogot, és legalább egy – átlagosan 1500-3000 m2 alapterületű – trambulinpark kialakítását kell vállalniuk.
Az új partnerekre vár Los Angeles és az alapképzés
A Sky Zone franchise partnerré válás első lépése egy, a partner és a franchise központ által közösen elfogadott üzletfejlesztési terv kidolgozása, mely tartalmazza többek közt a tervezett helyszínek és a szükséges beruházás jellemzőit. A hálózat támogatási rendszere ezt követően segíti és végigkíséri a partnereket a szükséges trambulinok, bútorok, felszerelés és berendezés legyártásának, beszerzésének és beszerelésének – vagyis a teljes tervezés és kialakítás – folyamatában. A teljes beruházás tőkeigénye 1-2 millió dollár.
„A támogatási rendszer legfontosabb része a kezdeti, két hetes képzési program a Sky Zone los-angelesi központjában, ami magába foglalja a a teljes know-how átadását, a POS és informatikai rendszerek használatát, a karbantartást és fenntartható működést, valamint a reklám- és marketingtevékenységet is” – emelte ki William Edwards, a hálózatfejlesztésért Európában és Ázsiában felelős EGS vállalat ügyvezető igazgatója.
A Sky Zone a világ első beltéri trambulin parkja, kategóriájának legnagyobb franchise hálózata, melyet a Franchise Business Review 2014-ben a legjobb feltörekvő amerikai franchise márkának választott. A koncepció célközönsége rendkívül széles (gyermekek, felnőttek, sportolók, rekreációs foglalkozások, stb.), éppen ezért a szolgáltatásai is hasonlóan változatosak: ”szabad” trambulin nagyterem, kosárlabda, röplabda, kidobós, virtuális labdajátékok, fitnesz, habkocka-tenger. Eredetiségüknek és tartalmi sokszínűségüknek köszönhetően a Sky Zone trambulinparkok kiváló helyszínt jelentenek születésnapi-, céges partikhoz, csoportos rendezvényekhez is.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector szépség, egészség, fitnesz
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
