Az első lépés a nemzetközi sikerek felé
Egy évvel az alapítás után Lengyelországban is elindította szolgáltatását a magyar online takarítás közvetítő startup.
A kezdetektől fogva a régiós piacra készülő Rendi, a lengyelországi megjelenéssel megtette az első nagy lépést a nemzetközi sikerek útján. A startup első körben Varsóban kezdte meg működését, de a későbbiekben Gdansk-ban és Krakkóban is terjeszkedne. „A lengyel fővárosban kezdetben teljesen ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtjuk, mint itthon. Az első hónapban élesben is teszteljük a piacot, és a tapasztalatok alapján, ha szükséges, finomhangolunk” – fogalmazott Csillik Timur, a Rendi ügyvezetője.
A vállalkozás azért Lengyelországban kezdte meg külföldi terjeszkedését, mert egyrészt 40 milliós lakosságával ez a legnagyobb régiós piac. Másrészt a lengyelek különösen nyitottak az innovációra, rengeteg nemzetközi startup márka működik itt sikeresen, köztük több olyan, ami hazánkban még nincs jelen. Lengyelországban egyébként már működik egy hasonló profilú cég, Pozamiatane néven. „Előnye is van a konkurenciának, hiszen így nem nekünk kell egy teljesen új szolgáltatást megismertetnünk, bevezetnünk a piacra. Továbbra is nagy ambícióink vannak a nemzetközi terjeszkedést tekintve. Már idén év végén szeretnénk további lengyel nagyvárosokban, Gdansk-ban és Krakkóban is megjelenni” – fűzte hozzá Udvardy Szabolcs, a Rendi marketing vezetője.
A startup célja azonban még ennél is nagyratörőbb, hiszen két és fél éven belül Közép-Kelet-Európa első számú online takarítás közvetítője lenne. Éppen ezért Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában is tervezik a megjelenést. „A növekedéshez az idei 50 millió forintnyi tőkeinjekció után keressük a következő körös befektetést is. A további nemzetközi terjeszkedés finanszírozásához több mint 1 millió euró bevonását célozzuk. A régió további országaiban nincsen versenytársunk, a tervünk pedig az, hogy következő lépésként majd a román piacra lépünk be” – fűzte hozzá Csillik Timur.
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
