A Bubbles idén elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban való megjelenést tűzte ki célul, de lehetőséget lát a minimum 10-15 ezer lélekszámú településekben is. A tervek szerint 20-25 franchise partner bevonásával legalább 50 mosodai egységet nyitnának országszerte.
Csütörtök
2016.04.21.
Magyarország első önkiszolgáló mosodalánca Kecskeméten adta át 25-ik üzletét. Az ország keleti régióit veszik célba.
 

A Bubbles önkiszolgáló mosodahálózat 2011 óta van jelen a magyar piacon. Nemcsak az ötlet hazai, de a Bubbles International Zrt. is 100 százalékos magyar tulajdonban van. Az első évek tapasztalatain felbuzdulva a vállalat 2014 májusában kezdett bele egy hálózat kiépítésébe, első lépésben Budapesten, melyet 2015 novemberében követett az országos terjeszkedés az első fővároson kívüli (összességében a 18.) helyszín megnyitásával. A Bubbles-expanzió célja, hogy az elkövetkező három-négy évben elérjék a 70-100 egységgel rendelkező országos lefedettséget – efelé tett egy újabb lépést a hálózat a 25. magyarországi önkiszolgáló mosoda megnyitásával Kecskeméten.

Országos terjeszkedésének jelenlegi szakaszában, a Bubbles most az ország keleti régióit veszi célba, melynek kiemelt városa Kecskemét. „A kecskeméti az első kelet-magyarországi mosodánk, ez nagy mérföldkő a számunkra. Kiemelt vidéki helyszíneken is folytatjuk az országos hálózatépítést - nem titok, hogy most már franchise partnerek bevonásával. Az sem biztos, hogy a terjeszkedés a határon megáll” – mondta el sajtótájékoztatón Megyeri Gábor, a Bubbles ötletgazdája és vezérigazgatója.

A Bubbles önkiszolgáló mosodái – professzionális gépeikkel – Magyarországon egyedülálló módon kínálják szolgáltatásaikat. A személyzet nélküli üzletek non-stop nyitva tartással várják a vendégeket, ahol szükség esetén a segítséget és az időszaki ellenőrzést távmenedzseléssel oldják meg az üzemeltetők.

Az üzletek teljesen automatizáltak, így a gépek programjainak vezérlése, a mosó- és egyéb adalékok adagolása és a fizetés is. „Az volt a célunk, hogy olyanok is tudják használni a mosógépeket, akik az életben még soha nem mostak. Ezen kívül az is alapvető fontosságú, hogy a mosás a Bubbles mosodákban más szerepet kap, és lehetőség nyílik arra, hogy kikapcsolódásként, pihenéssel tudjuk eltölteni azt a pár órát, amíg a ruhákat tisztára mossuk” – avatott be Megyeri Gábor. A vendégélményről olyan kiegészítő szolgáltatások is gondoskodnak, mint az olvasósarok, a gyereksarok vagy az ingyenes wifi.

A Bubbles elsősorban olyan vállalkozókat keres a mosodatulajdonos és -üzemeltető franchise partnerek személyében, akik elhivatottak az üzleti koncepció iránt, valamint képesek az üzleti és hálózati sztenderdeknek megfelelő működésre. Egy Bubbles mosoda megnyitása nagyjából 22–27 millió forintos beruházást igényel, amely tartalmazza az üzlet teljes kialakítását, felszerelését és a franchise belépési díjat.

A Bubbles franchise központ pedig kezdeti és folyamatos támogatást – képzéseket, egységes alapanyag beszerzést, modern üzemeltetési lehetőséget, standardizált folyamatokat és háttérszervizt, IT és biztonsági rendszert, országos marketing aktivitást, valamint folyamatos fejlesztéseket – is biztosít a hálózat tagjai számára.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.