Intenzívebb expanzió

Az atlantai székhelyű csirkés gyorsétterem lánc, a (korábban AFC Enterprises Inc. néven ismertté vált) Popeyes Louisiana Kitchen Inc. megújította expanziós terveit, és 85-95 új nemzetközi üzletet kíván nyitni az idei évben, így folytatván lendületes expanzióját az Egyesült Államokon kívül. A vállalat szerte a világon érdekelt a Popeyes franchise fejlesztésében, azonban a minőségi növekedés biztosítása érdekében minden évben korlátozott számú nemzetközi piacokat választanak ki – melyek között az idei évben Magyarország is szerepel.
A Popeyes nemzetközi éttermeinek kialakítása a vállalat New Orleans-i örökségére épül – erkélyek, spaletták és sínek felhasználásával. A nemzetközi egységeket mindig az adott piaci igényekhez igazítják, hogy maximálisan ki tudják szolgálni a vásárlói igényeket, illetve cél, hogy egyedi – New Orleans híres francia negyedének karakterisztikáját visszaadó freskókkal színesített – belső dizájnjukkal egy otthonos és vidám környezetet teremtsenek. Egyes piacokon játszóházakat is kialakítanak, hogy ezzel váljanak még vonzóbbá a családok számára. A Popeyes éttermek egyébként a legkülönbözőbb helyszíneken kerülnek kialakításra: utcafrontokon, forgalmas csomópontoknál, plázákban és bevásárlóközpontokban, főiskolák és egyetemek közelében és még sok máshol.
A Popeyes 2014-ben (121 amerikai mellett) 80 nemzetközi éttermet nyitott, melyek száma ezzel 521-re nőtt, így a nemzetközi helyszínek már több mint ötödét adják a hálózat összes (2420) étteremének. A külföldi helyszíneknek ráadásul az elmúlt nyolc év mindegyikében sikerült forgalomnövekedést elérniük.
A vállalat 2014-es riportja alapján, a globális márkaépítés a növekedés orientált franchise partnerekkel, a nagy presztízsű ingatlanok megcélzásával és megfelelő helyi marketing kampányok adaptálásával történik. „Hisszük, hogy a piaci siker az erős márkaismertségtől függ, amire nagy hatással van az étterem helyszíne. A célunk, hogy úgy növeljük piacrészesedésünket, hogy magas forgalmú éttermeket nyitunk a legjobban lokációkon. Világszerte a kihasználatlan lehetőségek tárháza hatalmas” – áll a riportban.
A Popeyes nemzetközi franchise szerződések és fejlesztési megállapodások általában 20 évre és 50-200 éttermet tartalmazó hálózat kiépítésére szólnak, ami pontosan az adott piac méretétől és potenciáljától függően kerül meghatározásra. Egy étterem megnyitása (az ingatlan bérbevétele/megvásárlása mellett) 45 ezer dolláros (kb. 12 millió forintos) befektetést jelent, valamint a bruttó értékesítés 5 százalékát jelentő royalty és 4 százalékát kitevő reklámtevékenység jelentik a franchise költségeket.
Ezért cserébe a Popeyes átfogó támogatást nyújt a franchise partnereknek az atlantai központú Szolgáltató-Központon, franchise instruktorokon és technológiai megoldásokon, újításokon keresztül. A támogatási rendszer magába foglalja a márkabevezetés legmegfelelőbb módjának meghatározását, a márka pozícionálását, a menü – partnerrel közösen történő – kialakítását, piac-specifikus ellátási lánc kiépítését. A franchise központ emellett segít az optimális fejlesztési terv meghatározásában (hány étterem és milyen típusú helyszíneken), valamint – a szigorú folyamat és operatív sztenderdek betartása érdekében – éttermenként legalább 4 menedzser oktatásában.
Minden franchise partner munkáját egy vállalati segítő, az ún. Helyi Vezető támogatja. Ez a magasan képzett és rendkívül tapasztalt szakember a partnerek tanácsadója, akihez minden, a franchise üzletet érintő kérdéssel fordulhatnak. Továbbá a Popeye a hét minden napján hozzáférést biztosít webes információs központjához, ha az étteremvezetőnek vagy valamelyik csapattagnak szüksége lenne videós oktatásra, management eszközökre, kapcsolati hálóra, marketing eszközökre, működési kézikönyvre vagy más operatív dolgokkal kapcsolatos segítségre.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb

Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Világszerte ismert amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy bemutassák hazai terjeszkedési terveiket és leendő partnereikkel találkozzanak. A küldöttségben komoly ismert cégek vesznek részt, mint például a Wendy’s vagy az Olive Garden, amelyek élvezik a Nemzetközi és a Magyar Franchise Szövetség támogatását is.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.