A piaci trendeket megelőzve

Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött az egyik legújabb magyar gyorséttermi franchise hálózat, az immáron három koncepcióval is jelenlévő BITE. A nyár kezdete elsősorban (a márka első koncepciója, a tekercseiről és csapolt joghurtjáról hamar ismertté vált Bakery Café mellett) a BITE Sausage & Beer időszaka volt. A hagyományos magyar ételeket a bajor kolbászozók világával egyesítő profil elindulásáról rengeteg gasztro-blogger számolt be, és a koncepció napról napra egyre több embert nyer meg magának. A két termékkínálatot egy mobil egységben ötvöző Food Truck pedig a nyár második felében ”robbant be” a magyar gyorséttermi piacra. Az első állomás a Sziget Fesztivál volt, amit további rendezvények és fesztiválok követtek országszerte. Amellett, hogy a Bakery Café és a Sausage & Beer esetében is hónapokra visszamenőleg kimutathatóan növekszik a bevétel, egyelőre a Food Truck bizonyult a legrentabilisebb koncepciónak.
A Food Truck második állomása a Zamárdiban megrendezett Strand Fesztivál volt, ahol „a csapat és a felszereltség flexibilitásának köszönhetően ismét sikeresek voltunk. Bár több helyről is azt hallottuk, hogy örülhet, aki nem veszteséggel zárja a rendezvényt (többek közt a folyamatos esőzés miatt – a szerk.), mi jelentős, 30 százalékos profitot könyvelhettünk el” – mondta el Riffer Károly operatív igazgató. És, hogy ez egy tartós eredmény, arról a Nemzeti Vágtán való részvétel is tanúbizonyságot tett, ugyanis azt a rendezvényt is hasonló eredménnyel zárta a vállalkozás. Így egyelőre ez a hálózat legjövedelmezőbb koncepciója – egy Food Truck elindításához szükséges befektetés már az első évben megtérül. Azonban annak sem kell aggódnia, aki inkább a hálózat másik két koncepciójának valamelyikével szimpatizál, ugyanis az állandó üzletek is stabilan 20% körüli profitot termelnek.
„A Food Truck folytatja útját, nem csak Pesten, de vidéken és külföldön is folynak tárgyalások, megrendelések fesztiválokra, rendezvényekre” – mondta el Riffer Károly a Food Truck jövőjéről. Az igazgató hozzátette, a Food Truck népszerűségét jól mutatja, hogy olyan különleges rendezvényekre is meghívást kapnak, mint például a cannes-i filmfesztivál helyszínén megrendezésre kerülő egyik legnagyobb ingatlankiállítás, ahol egy koktélparti keretében készülnek olyan exkluzív termékekkel (a hagyományos termékkínálat mellett), amik alapvetően a magyar vonalat képviselik (pálinka alapú koktélok, különleges magyar kézműves sörök, stb.).
A BITE a Sausage & Beer profil elindításával egy időben elérhetővé tette franchise programját is, és immáron mindhárom koncepció elérhető franchise partnerek számára, Magyarországon és külföldön egyaránt. Egy Bakery Café elindítása kb. 18-20 millió forintos beruházást igényel, amiben benne foglaltatik a belépési díj (exkluzív védjegy- és márkanév használati jogok), a kialakítás költségei (gépek, berendezések), a kezdeti képzés, oktatás és támogatások – egyszóval minden. Nincs ez másképp a Sausage & Beer esetében sem, sőt utóbbi kisebb gépigénye valamivel kevesebb befektetést is jelent.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Még olyan óriások is, mint a közel 40.000 egységgel rendelkező McDonald's sem sikeres minden piacon. Összegyűjtöttünk 10 olyan országot, ahol valamilyen oknál fogva nem tudott gyökeret verni az amerikai franchise.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.