Elérhető áron
A 2plus2 Matematika Iskola koncepció egyik nagy előnye, hogy elérhető áron kínálja franchise ajánlatát. Országszerte keresnek partnereket.
A héten zajlanak az érettségik, idén 80 ezer diák tett középszintű és közel négyezer emelt szintű matematika vizsgát Magyarországon. A matematika kötelező tantárgy az érettségin és egyre többen érdeklődnek különórák, magántanítás iránt már kisiskolás kortól. Ezt az igényt kielégítendő jelenne meg Magyarországon a 2plus2 Matematika Iskola franchise. A hálózat tanfolyamain, iskola utáni foglalkozásain maximum ötfős csoportokban tanulnak matematikát a gyerekek, és amennyiben a diáknak több figyelemre lenne szüksége tanárától, egyéni magánórákat is vehet.
A nyelviskolák esetében a diákok nemcsak felzárkózhatnak az iskolai anyaghoz, de túl is teljesíthetik azt egyéni, az iskolai tantervet meghaladó, célok felállításával, mint például a nyelvvizsga megszerzése. A diákok, jelen esetben ügyfelek, hűségesek és néha évekig járnak a kiválasztott nyelviskolába. Ugyanez a helyzet a matematika iskolákkal is?
- Ügyfeleink fele az egész tanév alatt velünk tanul, néhányuk pedig inkább szünetet tart, amint felzárkóztak az iskolai anyaghoz, majd visszajön, ha megint le-lemaradozik a tanulással. Az érettségiző diákok különböző típusú kurzusokon vesznek részt, leginkább attól függően, hogy mennyi idejük maradt a vizsgáig – válaszolta meg kérdésünket Marcin Kruszyński, a 2plus2 Matematika Iskola hálózatot fejlesztő 2BLC Oktatási Csoport igazgatója.
A 2plus2 Matematika Iskola koncepciója Lengyelországból indult útjára, de franchise projektjük révén sikeresen megjelentek már Ukrajnában, Kazahsztánban és nemrég a Cseh Köztársaságban is. A következő tanévet már több mint 40 franchise partnerrel kezdő vállalat most készen áll arra, hogy a magyar piacot is meghódítsa a speciális tanítási- és munkamódszerre épülő franchise koncepciójával.
- Elemeztük a magántanítás piacát szerte Kelet-Európában és úgy döntöttünk, hogy egy próbát megér. Az üzleti modellünk más országokban ugyanúgy alkalmazható, valamint a lengyelhez hasonló oktatási rendszer van Magyarországon vagy Ukrajnában, Csehországban is. Bár utóbbi országban a matematika érettségi nem kötelező, ezért itt valamivel nehezebb partnert találni – mondja Marcin Kruszyński.
Az iskolahálózat minden franchise partnere a csatlakozás után megkapja a teljes know-how-t, a márkanév és védjegyek exkluzív használati jogát Magyarországon, valamint folyamatos támogatást az együttműködés minden fázisában – úgy az induláskor a helyszínválasztásban, mint később az üzletvezetésben, marketing kampányok kivitelezésében vagy a tanárok képzésében. A 2plus2 Matematika Iskola koncepció egyik nagy előnye, hogy a vállalkozó franchise partnerek számára elérhető áron kínálja franchise ajánlatát, valamint szolgáltatásaik a célcsoport nagy részének megfizethetőek.
A franchise lehetőséggel kapcsolatban további információk a franchise katalógusban.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector oktatás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
