A KFC Svédországba tart
A KFC bemutatkozása a svéd piacon annak a megállapodásnak az eredménye, amelyet a KFC tulajdonos Yum! Brands kötött a svéd Nordic Service Partner (NSP) franchise csoporttal. A megállapodás értelmében az NSP megszerezte a KFC franchise jogokat Svédországban, s idén valamikor megnyitja az első KFC éttermet Stockholmban. „Nem tudjuk még pontosan, hogy mikor vagy hol, hiszen a szerződést épphogy csak aláírtuk. De azt biztosan állíthatom, hogy olyan gyorsan szeretnénk megnyitni, amennyire csak lehetséges” – nyilatkozta Morgan Jalinder, az NSP ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy az NSP minden évben 5-6 új KFC-t szeretne nyitni Svédországban. Amellett, hogy az ország jelenti az első számú fókuszpontot, Jalinder nem zárta ki a további expanzió lehetőségét sem szerte Skandináviában.
A hamarosan megnyíló KFC étteremmel tulajdonképpen a népszerű gyorsétterem-lánc újbóli megjelenéséről van szó Svédországban. A Kentucky Fried Chicken még 1981-ben, szintén a svéd fővárosban nyitott éttermet, azonban azt hamar bezárták, mert – az NSP szerint – a vendéglátóhelynek ”nem sikerült megfelelnie a KFC magas elvárásainak”.
Jalinder elmagyarázta, hogy részben azért döntöttek a KFC svéd piacra történő visszahozása mellett, mert a csirkefogyasztás több mint kétszeresére nőtt az országban, a ’80-as évek eleje óta. „Saját piackutatásunk arra jutott, hogy a csirke a második legnépszerűbb étel, amit az emberek otthon fogyasztanak Svédországban, a spagetti és barna szósz után” – mondta el az ügyvezető igazgató és hozzátette „jelenleg rengeteg hamburgeres étterem van Svédországban, de egy olyan éttermi koncepció sincs, ami kizárólag a csirkére fókuszálna”.
112 országban összesen több mint 19 ezer étteremmel a KFC a világ egyik legnagyobb gyorséttermi hálózata.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.