Mostantól Magyarországon is
KÉP: Surf ’n’ Fries az Adriai tenger partjainál
Az Adriai tenger partjainál üdülve idáig is sokan találkozhattak az egyedi, útközben is fogyasztható sült krumplis hálózattal, mostantól azonban már nem kell Horvátországig menni, Magyarországra is megérkezik a Surf ’n’ Fries gyorsétterem lánc. „A projekt Budapesten indul útjára, a tervek szerint első körben öt üzlet kialakításával a fővárosban. Természetesen egyúttal a hálózat fejlesztése és a helyi franchise partnerek felkutatása is megkezdődik” – mondta el Andrija Colak, a horvát hálózat társalapítója.
A magyarországi mester partner már 15 éve jár a horvát tengerpartra, így tapasztalhatták meg első kézből a koncepciót és szánták el magukat a cselekvésre. „ A két hónapig tartó tárgyalásokat követően most jött el az ideje a mester franchise szerződés aláírásának. A magyar partnerek széles körű tapasztalatokkal rendelkeznek nem csak az üzleti életben, de a franchise területén is, ami számunkra biztonságot jelent a jövőt illetően” – avatott be a cégtulajdonos.
Andrija Colak és tulajdonostársa, Denis Polic úgy gondolják, hogy a koncepció sikert arathat Magyarországon, hiszen az ország forgalmas turisztikai célpontot jelent. „Kezdetben, a hálózat kiépítése során a mester franchise partner kizárólag fix, állandó üzleteket fog nyitni. A kezdeti időszak tapasztalatai után, ha megfelelő piaci pozícióra tett szert a márka Magyarországon, a mobil, időszakosan felállított üzletek is bemutatásra kerülnek majd” – magyarázta Andrija Colak.
A szabad, kompromisszumok nélküli ételválasztás koncepcióját népszerűsítő Surf 'n' Fries márkát Horvátországban alapították és a kiváló minőségű alapanyagokból készülő sült krumplikon kívül egyedi szószokat, valamint olyan csomagolást fejlesztettek ki, aminek köszönhetően útközben is elfogyaszthatjuk a kiválasztott ételt, kényelmesen vehetünk részt városlátogatáson vagy épp sétálhatunk a tengerparton. A hálózat termékei között megtalálhatók egyedi készítésű sült krumplik (többek között csokoládé szósszal a bátrak számára), 15 különböző szósz, csirke szárnyak, csirke falatkák, hot-dog és szendvicsek is.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.