Tejtermékek a Starbucks célkeresztjében

A világ legnagyobb kávézóhálózata, a Starbucks bejelentette, hogy bővíti termékportfólióját, a kávézólánc már joghurtot is fog kínálni kávézóiban. A projekt ötlete onnan jött, hogy a Starbucks próbál betörni az egészséges termékek piacára, valamint közeledni a wellness szektor felé, a Danone pedig a hét milliárd dolláros amerikai piacon jelenne meg és bővítené értékesítési csatornáit a kontinensen.
A tervek szerint a Starbucks 2014-ben kezdi meg a tejtermékek forgalmazását amerikai kávézóiban, 2015-től pedig különböző élelmiszerboltokban, amit a nemzetközi terjeszkedés követhet – jelentette be az amerikai vállalat. A Danone-nal kötött mostani megállapodás értelmében a közös joghurtot Evolution Fresh név alatt fogják piacra dobni, jelenleg hasonló név alatt üdítő italokat, illetve vegetáriánus ételeket gyártanak és forgalmaznak.
A Starbucks ugyanezen az Evolution Fresh márkanév alatt indította el új - magas minőségű gyümölcsleveket és vegetáriánus ételeket kínáló – hálózatának első egységét is idén márciusban. Most pedig a Danone-nal közös joghurtok lettek a legújabb tagjai az egészséges termékcsaládnak.
Az Euromonitor International nemzetközi elemző cég a kiskereskedelmi joghurt piac forgalmát több mint 7 milliárd dollárra becsüli az Egyesült Államokban, az elmúlt 5 évben átlagosan 8,5 százalékos éves növekedést felmutatva.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
legolvasottabb

Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.