Az időjárás függvényében
Egy szokatlanul hideg és hosszú szezon jelentősen befolyásolhatja az értékesítéseket – derül ki a H&M beszámolójából.
A H&M Csoport értékesítése 4 százalékkal csökkent 2013 márciusában előző év azonos hónapjához képest, míg az összesített – a legalább egy éve működő üzletek, web áruházak és katalógusok értékesítéseit is tartalmazó – eredményei 12 százalékot estek. Az eredményeket annak függvényében kell vizsgálni, hogy a tavaly márciusi hónap nagyon erős volt, amikor is az értékesítések rekordot jelentő 26 százalékkal nőttek. A tavalyi növekedés elsősorban a kedvező időjárási körülményeknek volt köszönhető, míg idén épp az ellenkezője volt igaz – szokatlanul hideg időjárás és havazások voltak jellemzőek, elsősorban Európában és Észak-Amerikában. Ez visszavetette a vásárlói lelkesedést, valamint eltolta a szezonkezdést a tavaszi kollekciók számára, ezek pedig súlyosan érintették az értékesítést.
A szokatlanul hideg időjárás április első heteiben is folytatódott – a divatóriás elsőszámú piacának számító – Európában, azonban a „kitavaszodás” végül a vásárlókat is meghozta, így a hónap végére újra pozitívba fordultak a mutatók, az összesített eredményekben 1 százalékos növekedést ért el előző évhez képest a csoport.
Az időjárás majd’ minden kereskedelmi üzlet számára hatással van, jelentősége azonban a nagyszámú egységekkel rendelkező hálózatok esetén érződik igazán. Míg a H&M értékesítései érezhetően romlottak a szokatlanul hideg időjárás miatt, addig például a kávézók számára ez pont, hogy kedvezően befolyásolta az eredményeket. Érezhetően több időt töltöttek ugyanis a fogyasztók az otthonos, meleg kávézókban – mondta el éves összefoglalójában a világszerte több mint 4000 kávézóval rendelkező Costa Coffe hálózat.
Az időjárástól függetlenül a H&M 2013-ra célul tűzte ki az elsőszámú versenytárs, az Inditex Csoport (Zara, Bershka, Pull&Bear, Stradivarius, stb.) mögé való még szorosabb felzárkózást. Ennek érdekében idén elindította új márkáját & Other Stories néven, tavaly szeptemberben megnyitotta első franchise üzletét Ázsiában, összességében pedig 334 üzletet nyitott a hálózat tavaly április óta.
Other concepts from sector divat
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
