Elsők között Budapesten nyitott üzletet a Spazio
A Szent István körúton tavaly áprilisban megnyitott Spazio koncepciója egy olyan nagyvárosi bisztrót takar, amely az olasz Manuel kávé köré épül. Ezért nem meglepő, hogy a budapesti üzlet tulajdonosa, és egyben hazai mester franchise átadója a Manuel kávékat nyolc éve forgalmazó M. Kávé Import Kft. Érdekesség, hogy az anyacég nem Olaszországban nyitotta meg első kávézóját, hanem Bosznia – Hercegovina fővárosában, Szarajevóban. A döntés mögött az állt, hogy kipróbálják az elképzelést a nemzetközi piacon és erre Szarajevó - mint egy etnikailag igen sokszínű város - ideális lehetőséget adott. Azóta három üzletet nyitottak Európában (Costanza, Treviso, Budapest) és további három már biztosan realizálódik 2012-ben.
Ami különlegesnek mondható a Spazio franchise esetében, hogy rugalmasan alkalmazkodik az adott ország piaci igényeihez. Laczó Csaba, a budapesti üzlet tulajdonosa elmondta, hogy az anyacég által meghatározott sztenderd kávé, - és ételpaletta mellett lehetősége volt saját ötleteit is megvalósítania. Ilyen például, hogy eddig kizárólag a magyar egységben hoztak létre meleg-konyhás étlapot, vagy, hogy magyar borok is felkerülhettek a menüre. Ez az alkalmazkodó hozzáállás megfigyelhető Európa más Spazio kávézóiban is: Costanzában például a megszokottnál szélesebb péksütemény kínálatból lehet válogatni. Ami viszont fontos követelmény, az a kávék szakszerű ismerete és professzionális elkészítése, hiszen ezen van a hangsúly. Budapesten a nyitást kéthetes képzés előzte meg olasz tréner részvételével, hogy a személyzet első kézből sajátítsa el a kávéfőzés tudományát.
Idén tavasszal letelik a nyitástól számított első éve a hazai üzletnek, mely idő alatt kiküszöbölhető minden olyan nehézség, ami fiatal vállalkozásoknál gyakorlatban felbukkanhat. Ezt követően, a megszerzett tapasztalatokat felhasználva kezdi meg a cég a magyarországi hálózatának kiépítését.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.