Elindult a szerb franchising oldal
Szerbiában is elindult a franchising.hu testvér-oldala. Az egységes webportálok immár hat országban is elérhetőek.
Déli szomszédunk franchise piaca még viszonylag gyerekcipőben jár, azonban rendkívül gyors fejlődést mutatott az elmúlt években. Az üzleti élet központja Belgrád, ahol a valamivel több, mint hétmilliós szerb lakosságból 1,3 millió ember lakik. A szerb franchise piacon jelenleg 20 ezer ember tevékenykedik nemzetközi vagy szerb hálózatnál. Az ország piacán a külföldi hálózatok száma meghaladja a szerbekét, azonban az elmúlt évek azt bizonyították, hogy jól felépített, minőségi koncepciók születtek– kiváltképp a szolgáltatási szektorban.
Szerbiában három fázisra lehet bontani a franchise hálózatok térhódítását. Az egykori Jugoszláviában igen hamar, már a hetvenes évek közepén megjelentek az első – többségben amerikai - franchise rendszerek. Az Avis, a Hertz, az Intercontinental, vagy éppen a McDonald’s is ekkor kezdte működését a szerb piacon.
Második szakaszként azt az időszakot lehet definiálni, amikor a helyi vállalatok a nyolcvanas évek végén meglátják a lehetőséget a franchise-ban, mint vállalkozási formában és megkezdik terjeszkedésüket – elsősorban belföldön. Olyan cégek készítették el saját franchise csomagjukat mint a Montenegro Express, Tiger, vagy a Yumco.
A legerősebb külföldi hálózatok azonban az elmúlt tíz évben hódították meg az országot. Elsősorban a divat szektorban történtek jelentős változások (Zara, Mango, Springfield, Oviesse stb.), de ugyanúgy az amerikai Office 1 Superstore is 2003-ban, a Fornetti pedig 2007-ben kezdte meg szerbiai térhódítását.
A franchise gyors fejlődése az országban arra engedi következtetni a szakértőket, hogy a közeljövőben megjelennek az első szerb hálózatok a nemzetközi piacon is, ami egy pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.
(pcs)
Other concepts from sector oktatás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
