Menetel előre a Subway

Egy ponton a Subway volt a világ legnagyobb étteremlánca, azonban az utóbbi éveket fokozatos zsugorodás jellemezte. Egy év alatt 570 egységet zártak be, habár a tendencia lassul korábbi években ugyanis 1000 és 1690 éttermük húzta le a rolót. Csak az Egyesült Államokban több, mint 6.000 Subway zárt be 2016 és 2022 között.
Miközben a hálózat egy vevő után kutat mester partnereken keresztül próbál ismét életet lehelni a nemzetközi jelenlétébe. 2021 óta 15 új régiós átvevővel szerződtek. Közülük a Shanghai Fu-Rui-Shi Corporate Development Co., Ltd. 4,000 Subway étterem nyitását tervezi Kínában a következő 20 évben. A nagy falatnak ígérkező ázsiai terjeszkedés mellett kisebb országokban is megvetné a lábát az étteremlánc, többek között Bahrein-ben, Grúziában, Costa Rica-n, Uruguay-ban és Panamában.
A mester partnerek területi exkluzivitást kapnak az említett országokra, amelyek közül néhányban már most is üzemel Subway. A megállapodás keretében a meglévő lokációk is renoválhatják új egységek nyitása mellett, előbbire különösen szükség van hiszen az utóbbi években ráncfelvarráson esett át a Subway arculata melyet nem minden étterem tükröz még.
Van még hova terjeszkednie a Subway-nek ugyanis az európai, közép-keleti és afrikai régiókban az új megállapodásokkal összesen is alig 7 mester partnere van a hálózatnak. A Subway sajtóközleménye alapján az utóbbi másfél évben több, mint 1,000 új éttermet nyitott, ezeknek 40%-át mester partnereken keresztül, így jelenleg közel 37.000 éttermet üzemeltet a hálózat.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
legolvasottabb

Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Egy franchise hálózat elindítása még a tapasztalt vállalkozóknak is kihívást jelent, pontosan ezért elengedhetetlen lehet a sikerhez a megfelelő ismeretek összegyűjtése.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.