A pandémia alatt terjedtek a szellem (ghost) vagy sötét (dark) konyhák. Lényegében olyan "éttermek" melyek nem rendelkeznek vendégtérrel, helyben rendelni se nagyon lehet, kizárólag házhoz szállításra főznek. Az eredeti cél az összekötő platformok, mint a Grubhub vagy Doordash (itthon Foodora és Wolt leginkább) meglovagolása volt, hiszen így egy étterem megspórolta a vendégfogadással járó költségeket.
Néhány nagyobb márka is próbálgatta a szárnyait a kategóriában, olyan franchise hálózatok is indultak melyek kizárólag szellemkonyhában gondolkodtak - a népszerű YouTuber Mr. Beast saját márkát is indított melynek sokáig hasonlóan nem volt valós lokációja. Ahogyan Mr. Beast úgy a nagy márkák is kezdenek inkább visszatérni a fizikai lokációkhoz, habár a drive-in formátumú éttermek fejlesztésébe továbbra is jelentős tőkét ölnek.
Az éttermi óriások közül a Wendy's-t lehet kiemelni: a franchise hálózat először bejelentéseken keresztül tette le a voksát a szellemkonyhák mellett, aztán gyorsan fordult a kocka és márciusban már arról beszéltek, hogy nem látnak ebben komoly növekedési potenciált. Eredetileg 2025-re 700 szellemkonyha nyitását tervezték egy partnercég bevonásával, azóta az eredeti terveket már megvágták és csak 100-150 egységben gondolkozik a két cég. A kizárólag online kereslet kielégítésére alkalmas éttermek helyett a Wendy's inkább újgenerációs formátumban gondolkodik, és ebben nincs egyedül.
Az új elképzelés a funkciók szűkítése - pl. vendégtér elvétele - helyett, inkább azok bővítésére fókuszál - pl. kiadó ablak, ahol csak átvenni lehet a rendelt ételt. A Wendy's-hez hasonlóan a legtöbb márka próbálkozik ilyennel, a párhuzam többnyire az, hogy a meglévő/új éttermeket autós kiadó ablakokkal is ellátják, illetve egy nagyobb parkolóval. Több esetben dedikált helyet kapnak az étteremhez érkező futárok is, akik a drive-inhez hasonló ablakból vehetik át a tovább szállított rendeléseket.
Úgy tűnik tehát, hogy az eredeti célkitűzésnek nem tudott megfelelni az elképzelés. Hiába kínálnak a szellemkonyhák alacsonyabb költségvonzatot az éttermek számára, az online rendelések nem tudják ellensúlyozni a kieső offline keresletet. Az Empower Delivery adatai alapján egy szellemkonyha költségei, akár 50%-kal is alacsonyabbak lehetnek a tradicionális éttermekénél, viszont (külföldön) a rendelések alig 30-40%-a érkezik jobb esetben online. A megspórolt költségek nyereségét tehát elveszti az étterem a kieső vendégbázis miatt.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.