Melyik a legjövedelmezőbb szektor?
Az Entrepreneur gazdasági magazin Egyesült Államokbeli felmérése alapján tekintjük át, hogy melyek a legjövedelmezőbb szektorok a franchise piacon, legalábbis külföldön.
Az USA-ban az elmúlt 5 évben 13.7%-kal nőtt a franchise egységek száma, ugyanakkor ezek eloszlása korántsem volt egyenletes a szektorok között. Míg a tech szektorok, háziállatos, egészségügyi és barkács szegmensek növekedő tendenciát mutattak, addig más kategóriák, mint például a pénzügyi szolgáltatók vagy éppen a kisker élelmiszer boltok nem boldogultak ilyen jól.
A trendek nem a szektoroknak mutatnak tükröt, sokkal inkább a változó fogyasztói magatartást jelképezik. Ebben a 2017-től 2022-ig terjedő időszakban ugyanis volt egy legalább két éves időszak, melyet a COVID beárnyékolt, ez pedig kétségkívül negatívan érinthette legfőképp az említett szektorokat. A házimunkába szoruló alkalmazottaknak hirtelen megnőtt az igénye az online, tech-alapú szolgáltatások iránt, míg máshol zsugorodni kezdtek a fogyasztói kosarak – kevesebben jártak pl. éttermekbe és élelmiszerboltba, ha egyszer megtanulták, hogy otthonuk kényelméből is tudnak rendelni. Az egészségügyi és wellness szektor járt a legjobban, a járvány hangulatban ugyanis pánikszerűen megnőtt az érdeklődés az ilyen jellegű szolgáltatások iránt. Hasonlóan, valószínűleg a pandémia áll a háziállatokkal foglalkozó bizniszek sikere mögött, hiszen sokan ekkkor váltak először gazdivá, hogy a karantén alatt legalább ne maradjanak teljesen egyedül. A meglepetés kategóriát a barkács-szektor jelentette, hazánkban is volt erre mutató jel, de az Egyesült Államokban felettébb megnőtt a felújítási kedv, sokan ekkor kezdtek parketta cserébe, tetőfelújításba, vagy éppen ekkor szereltek fel napelemet, cseréltek nyílászárót.
Habár biztosan nem lehet megmondani, hogy mely szektorok lesznek a jövőben sikeresek az Amerikai Franchise Szövetség (IFA) elnöke (Matthew Haller) szerint a fentiekből a wellness szegmensre érdemes a leginkább figyelni a jövőben. A következő évek nagy kérdése, ahogy lecsengenek a COVID hatásai, hogy hogyan alakul majd át a piac, a barkács-kategóriában például már a pandémia után csökkenés volt tapasztalható, ahogyan az állami támogatások és a plusz szabadidő elillant.
A wellness szektor érdekessége, hogy egyre több csúcstechnológiás kezelés válik elérhetővé franchise rendszerben és ez lehetővé teszi új fajta hálózatok indulását. Főleg, ahogy elmosódik a határ az esztétikai és orvosi beavatkozások között, így franchise rendszerben is egyre gyakrabban jelennek meg kifejezetten gyógyászati, orvosi képzettséget igénylő koncepciók.
A gyengén teljesítő szegmensek számára fellélegzésre adhat okot, hogy már túl vagyunk a pandémián és a legtöbb mutató szerint az utóbbi 1-2 évben kezdenek az éttermek is végre kilábalni az utóhatásokból. Számukra az elmúlt 5 év nem feltétlen jelent pontos előrejelzést a következő 5 évre nézve.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Gyakran halljuk, hogy a mai fiatalok lusták nem dolgoznak, és azt is, hogy lehetetlen velük dolgozni, lakást venniük, továbblépniük, de melyik igaz, ha egyáltalán bármelyik az?
Biztonságos üzlet a franchise? Új irányelvek az európai piacon
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Egy jól működő vállalkozást szeretnél franchise rendszerré alakítani és terjeszkedni? Íme néhány fontos szempont, amit érdemes figyelembe venned egy franchise koncepció kialakításakor.
legolvasottabb
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...