Fókuszban az egészség
Általános elképzelés, hogy a pandémia alatt csökkent a vendéglátó-szektor forgalma voltak azonban éttermek, amelyek sikerrel navigálták ebben az időszakban is, mint például sok gyorséttermi lánc. Amerikában például megugrott a pizza-fogyasztás hiszen a javasrészt franchise rendszerben működő pizza hálózatok gyorsabban tudtak alkalmazkodni, másrészt a fogyasztók pedig valami gyorsra és finomra vágytak a stresszes helyzet közepette.
Aztán szépen lassan elkezdtünk kilábalni a járványhelyzetből és ma már a leginkább a háttérbe szorult a COVID témája, az utóhatásait viszont még ma is nyögjük. A lezárások alatt jellemző stressz-evést egy általános romlás követte az emberek egészségi állapotában habár ennek okait már lehetne vitatni. Nem egyértelmű, hogy a home office, az általános levertség, a stresszes gazdasági helyzet vagy éppen pont a koronavírus okozta-e a helyzet romlását. Hasonlóan az sem egyértelmű, hogy a jelenlegi egészségesebb opciók felé terelődő trendeket a piac általános iránya mozgatja - az érv, hogy előbb utóbb amúgy is egészségtudatosabb lettek volna a fogyasztók - vagy a pandémia után való feleszmélés.
Voltak olyan fogyasztók, akik a bezártság alatt először ismerkedtek meg a konyhával. Sajnos ez a szegmens pont az egészségesebb opciók forgalmának ártott. A pandémia miatt aggódó, konyhába betérő fogyasztó nagyobb valószínűséggel próbálhatott egészségesen főzni, mint a házhoz rendelő társai. Most, hogy a lezárásoknak egy ideje már vége van a munkaerő mellett a fogyasztók is kezdenek visszatérni az étteremekbe - ez pedig főleg az egészségesebb (pl. vegán) opcióknak jelent örömhírt.
Hazánkban kevésbé vetette meg a lábát, de az Egyesült Államokban ez az amúgy is népszerű gyümölcs tálak, turmixok második aranykorát hozta el. A 2004 óta működő Rush Bowls például 35 egysége mellett 2022-ben 5 új lokációt nyitott és az év végéig bezárólag további 10 indítását tervezik még. A lánca tipikus salátákat és gyümölcs összeállításokat kínál, hazánkban hasonló kínálat pl. az Anjuna acai tálja mely mindenféle magvakból és gyümölcsökből áll, de a a gyümölcs smoothiekat kínáló Fruitisimo hálózata is hasonló szegmensben mozog. A szektor előnye más éttermekkel szemben, hogy kisebb konyhával tudnak működni, kevesebb berendezésre és gépesítésre van szükségük mely az emelkedő rezsiárak mellett szintén az ő malmukra hajtja a vizet.
Egyenlőre még a jövő zenéje, hogy az inflációs helyzet mennyire tántorítja el a fogyasztókat az egészségközpontú - de drágább - étkezéstől. A külföldi trendek alapján viszont úgy tűnik, hogy ebbe az irányba halad a piac most.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Intenzívebb expanzió
/2015.06.15.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.